Kripto herceg érkezhet 5 000 000 000 dolláros vagyonnal

spot_img

A pénz már csak olyan, hogy ha nincs akkor meg akarjuk szerezni, ha van, akkor többre vágyunk. Ez nem csak a pórnépre vonatkozik, az uralkodók is ugyan így gondolkodnak. Orosz oligarchák, tech milliomosok, vállalkozó szellemű fiatalok hosszú sora után már az arisztokrácia is kezdi felfedezni magának a kriptovalutákat.

Lichtenstein hercege, Alois Philipp Maria nemrég azt nyilatkozta a CNBC-nek, hogy érdekesnek látja a területet, mint befektetési lehetőség. Az interjúban hangsúlyozta, hogy a kockázat jelentős, de egyetértett azzal, hogy a blokklánc technológia nagy súlyt kap a jövőben.

Saját bevallása szerint a hozzáértés hiányzik a királyi családban, az viszont biztos, hogy öt milliárd dolláros vagyon áll az uralkodók rendelkezésére. Noha mára újra óriási az uradalom tőkéje, a második világháború után jelentősen csökkent, úgy tűnik nincs megállás a gyarapítási kedvben.

Valaha főként műkincsekből állt a vagyonuk, a háború után azonban jelentős részét el kellett adniuk, mára szinte mindent visszaszereztek. Az interjúban meglehetősen bizonytalannak tűnt a herceg, de reméljük meggyőzik az udvari tanácsadók arról, hogy érdemes tőkét tennie a top coinokba.

Ki tudja, hamarosan talán már pár Ledger Nano, esetleg néhány bányagép is áll majd a kincstárban a Rembrandtok, Picasso, Monet alkotások, tengernyi arany és drágakő mellett.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img