A NEM lefújja a hajtóvadászatot

spot_img

Mint ismeretes, a Coincheck-et ért hackertámadás után a NEM Foundation több nagy váltóval is egyeztetett, hogy ne fogadjanak el tranzakciókat azoktól a walletektől, ahol a több mint 500 millió dollárnyi XEM token landolt, illetve a hatóságokkal együttműködve követni is próbálták a pénz útját. Elméletileg minden olyan tőzsdével megegyeztek, ahol van rá reális esély, hogy ekkora léptékű összeget megpróbáljanak az elkövetők átmosni, mégis, most lefújták az akciót.

Névtelen internetes források szerint, – akik szintén követték a publikus adatokat a pénz utazásáról a blokkláncon – a tokenek összesen már több mint a fele tűnt el, illetve vált követhetetlenné. Azt feltételezik, hogy léteznek hatalmas, nem nyilvános tőzsdék a darkweben, amik a nyilvánosság számára nem, vagy alig ismertek csak.

A NEM Alapítvány rövid nyilatkozata szerint sikerült hasznos információkat szolgálatniuk a hatóságoknak, de semmilyen egyéb részletre nem tértek ki. Valószínüsíthető, hogy vagy tényleg célegyenesbe érkeztek a nyomozók, vagy pedig nyilvánvalóvá vált a szervezet számára is, hogy nem fogják tudni utolérni a lopott kriptókat. A közeljövőben kiderül.

A Coincheck – félve újabb támadásoktól – éppen a nyomonkövethetetlensége miatt a héten tiltotta ki a Monerot, a Zcasht, és a Dasht a piacairól.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img