Hamarosan megérkeznek az ASIC alapú Ethereum bányagépek

spot_img

A kínai bányász óriás Bitmain, ASIC alapú Ethereum bányászgépet jelentett be. Az Antminer E3-t a javasolt tápegységgel kicsivel több, mint 900 dollárért vagy ennek megfelelő Bitcoin Cash-ért vásárolhatják meg az érdeklődők, első példányait pedig július 16.-a után kezdik kézbesíteni.

Az ASIC hardvereket speciális feladatok elvégzésére, jelen esetben Ethereum bányászatra tervezik, hatásfokuk pedig sokszorosa a videókártyával működtetett bányagépekének. A Bitmain által forgalmazott Antminer család ezek közül a legismertebb típus.

A E3 bejelentését kisebb botrány fogadta. A twitteren és a redditen több ezren jelezték már a fejlesztők felé, hogy egy ilyen nagy hatásfokkal működő bányászgép elterjedése szerintük negatív hatással lenne az Ethereum jövőjére ezért azt szeretnék ha egy hard forkkal ASIC ellenállóvá tennék azt. Ez történt például a Monero esetén, aminek bányászatára a Bitmain szintén kifejlesztett egy ASIC alapú eszközt, de a Monero részéről szinte azonnal úgy reagáltak, hogy ennek megjelenése esetén módosítani fogják az algoritmust.

Az Ethereum bányászatának napjai egyébként a végéhez közelednek, mert a közelgő Casper forkkal POS konszenzusra vált a hálózat. Ugyanakkor ez nem az egyik napról a másikra fog végbemenni, hanem több hónap (akár 1 év) leforgása alatt, így a Bitmain gépével pont az utolsó hónapokban húzhatnak bele a bányászok.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img