A venezuelai külkereskedelmi miniszter, José Vielma állítása szerint az Orosz Föderációval tárgyalások zajlanak arról, hogy a Petrót is alkalmazzák, mint fizetőeszközt, a két nemzet között lebonyolítandó üzleti megállapodások során.
Jelenleg is tart az a nemzetközi tárgyalás Caracasban, ami Oroszország és Venezuela közös jövőbeni gazdasági projektjeit kívánja megalapozni. Szó esett már energetikai vállalatok együttműködéséről és a vasúthálózat fejlesztéséről is. Ami viszont számunkra is érdekes lehet, hogy az orosz fél állítólag hajlandóságot mutat arra, hogy ezen bilaterális megállapodások fedezetéül elfogadja a Petrot.
Castro Soteldo, venezuelai alelnök úgy nyilatkozott, hogy 30%-al szeretnék idén növelni a két ország közötti kereskedelem volumenét. Az ország tervei szerint négy speciális szabályozású kereskedelmi övezetet fognak kialakítani az országban ezekhez a nemzetközi tervekhez, ahol a Petro lesz az elfogadott értékmérő.
Ugyanakkor orosz források még nem erősítették meg ezeket az állításokat. A Petro legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy a Bitfinex megtagadta a listázását, mivel “nem tekinthető decentralizált kriptovalutának”, és számtalan szaklap foglalkozott a Petro körüli gyanús dolgokkal, köztük természetesen mi is.