Bűnügyi akciófilmet forgatnak a kriptobányászatról

spot_img

Már forgatják a filmet, aminek a középpontjában állítólag a kriptobányászat fog állni, és igen impozáns szereplőgárdát toboroztak össze.

Az egyik főszereplő Kurt Russel lesz, aki egyértelműen a legerősebb név a stábban, és el se tudnánk sorolni azt a rengeteg sikerfilmet, amiben játszott már élete során. Főszerepet vitt az eredeti The Thing-ben 1982-ben, ő volt O’Neil ezredes a Stargate mozifilmben, a közelmúltban pedig feltűnt Tarantino The Hateful Eight című filmjében, és a Marvel univerzumban is feltűnt a Guardians of the Galaxy második részében.

A másik főszereplőnk Alexis Bledel lesz, akit kisebb szerepei mellett a legtöbben a Sin City-ből ismerhetünk, mint Becky. Mellettük még a film biztos szereplői Beau Knapp, Luke Hemsworth (Chris Hemsworth testvére), Jeremie Harris, és Vincent Kartheiser. A rendező pedig John Stalberg Jr. lesz, akinek ugyan vannak korábbi filmjei, de mifelénk ismeretlenek, úgyhogy még bármi kisülhet a dologból.

Ha valamelyikőtökben felmerült, hogy “ez is biztos csak egy újabb kriptó ellenes propaganda lesz”, akkor a kicsit suta cselekmény csak meg fogja erősíteni a félelmeteket:

A sztori szerint Beau Knapp életét kitölti a pénzmosás elleni küzdelem, miközben apja és testvére a családi farmon próbál harcolni a megváltozott gazdasági erőviszonyokkal. A fiatal és lelkes ügynök aztán hamarosan az alvilágban találja magát egy rejtélyes műkereskedő (Bledel) vezetésével.

via Coindesk, Index.hu

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img