Rendben, két pizza, 19 000 000 000 forint, egy órán belül szállítjuk.

spot_img

A kripto közösségben, és egy ideje már szélesebb körben is jól ismert a 2010-ben, 10 000 BTC ellenében vásárolt két pizza története. Azt már talán kevesebben tudják, hogy az ominózus ételrendelés elkövetője a magyar származűsú fejlesztő, Hanyecz Laszlo volt.

Hanyecz nem mellesleg a Bitcoin rendszerének fejlesztésében is részt vett, még magával Satoshival is levelezett a munka során.

Hanyecz egy interjúban “paranoiásnak” írta le Satoshit, emellet kifejezetten követelőző volt a közös munka során. Annak ellenére is, hogy Hanyecz a főállása mellett, csupán hobbiként vett részt a munkában.

Az mindenesetre biztos, hogy a nyolc évvel ezelőtti pizzavásárlás kitörölhetetlenül bevonult a kriptopénzek történelmébe. Mai árfolyamon számolva az összeg több mint 19 000 000 000 forint.

Azt csak remélni tudjuk, hogy a pizza legalább jó volt.

De van-e tanulság a “kis-színes” hírben? Van, hiszen ha olyan óriási emelkedést már jó eséllyel egyetlen coin sem fog produkálni, mint a BTC, az eset mégis jól szemlélteti a jó öreg “sosem lehet tudni” esetét.

A várhatóan előremutató szabályozási törekvések, a nagy és intézményi befektetők megjelenése, az elfogadóhelyek számának lassú, de biztos növekedése, a terület általános ismertsége, a sikeres ICO-k tömege mind-mind arra utal, hogy ez a terület bizony még jócskán növekedni fog.

Persze nem szabad illúziókba ringatnunk magunkat, óriási korrekciók, visszaesések, botrányok, letartóztatások, összeomlások, csődök is lesznek még szép számmal a következő évek során.

De ez nem változtat azon, hogy az a bizonyos szellem már kiszabadult a palackból, ez az egész már itt marad velünk.

Ráadásul 2018-ban még mindig nagyon korai szakászában járunk a folyamatnak.

Érdemes minden lehetőséget megragadnunk, bányásznunk, befektetnünk, airdrop-okban részt vennünk, tanulni, tájékozódni, előrelátóan és hosszútávon gondolkodni. Ki tudja, lehet, hogy egy nap súlyos milliókat fog érni az az összeg, amit ma könnyelműen kiveszünk egy kripto ATM-ből azért, hogy elmehessünk bulizni.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img