Litecoin: lefelé a lejtőn?

spot_img

Pár hónappal ezelőtt Charlie Lee a Litecoin alapítója egy tweetjében azt jósolta, hogy még ebben az évben maguk mögé fogják utasítani a Bitcoin Cash-t.

Ahhoz, hogy ez megtörténjen, a Litecoinnak jelenleg több mint háromszoros növekedésre lenne szüksége. A BCH piaci részesedése jelenleg 13.1 milliárd dollár. A fenti tweet megjelenésekor az LTC-é is közel ennyi (12.1) volt, mára azonban 4.6 milliárd-ra csökkent.

Pedig az év eleji nagy visszaesés után olyan kedvező hírek érkeztek, amelyektől mindenki azt várta, hogy a Litecoin új magasságokba tör. Bejelentették a Litepay-t, egy VISA alapú bankkártyát, amivel az LTC lényegében egy hétköznapi fizetőeszközzé válhatott volna. Ezért is ért hidegzuhanyként mindenkit amikor kiderült, hogy a kártya kibocsájtását vállaló cég vezetője eladta a vállalkozását és a kártyával kapcsolatos tervek meghiúsultak. A projectből ami egy új szintre emelte volna a Litecoint, PR katasztrófa lett. Később ugyan egy TenX-el kötött partnerkapcsolatnak hála mégis esélyessé vált, hogy a jövőben akár a boltokban is LTC-vel fizethessünk, ezzel viszont nemigazán sikerült felkelteni a szélesebb körű érdeklődést.

A Litecoin célja mindig is az volt, hogy a Bitcoin feltúrbózott verziójaként betöltse az annak hiányosságai miatt keletkezett űrt és egy, a hétköznapokban is fizetőeszközként használható alternatívává váljon. Ezt azonban a mai napig képtelen volt elérni. Bár sokáig a piac egyik legjelentősebb szereplője volt, nem tudott nyitni a külvilág felé, miközben kriptopénzek garmadája jutott el a fejlődés azon pontjára, hogy sok szempontból már jobb alternatívát jelenthetnek a Litecoinnál. Ilyenek például a nálunk bemutatott Monaco vagy PundiX, de akár a IBM által támogatott Stellar is, ami éppen most került a Litecoin elé

A Litecoinba vetett bizalom visszatérésében nem segít az sem, hogy maga az alapító is a decemberi 370 dolláros csúcs elérése előtti órákban adta el az összes LTC-jét.

A Litecoin Alapítvány nemrégiben egy német bankban szerzett tulajdonrészt, ami okot adhat a reménykedésre, hogy végre történni fog valami az LTC-vel, illetve a Lightning Network közelgő megjelenése is egy erős lökést adhat majd neki, de a fentebb is említett, valós alternatívát kináló vetélytársak már megérkeztek és az LTC jelenlegi pozícióját megtartani már sokkal keményebb feladat lesz, mint amibe annak elérése került.

Kissé könnyedebb hangvételű, Litecoinhoz kapcsolódó írásunk, mely alatt Deybácsi epikus kommentjét is a figyelmetekbe ajánljuk:

Tanulj a hibámból 2: Hogy maradtam ki a Litecoinból (is)

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img