Lassan a teljes Wall Street bitcoinnal akar kereskedni

spot_img

Rövid, de fontos hír, hogy egy héten belül a harmadik Wall Street-i óriás jelentette be, hogy bitcoin kereskedő szolgáltatást fog biztosítani ügyfelei számára.

Múlt héten, alig néhány óra alatt $7500-os szintről egészen $6500-ig zuhant a bitcoin árfolyama, miután híre ment hogy a Goldman Sachs mégsem akar bitcoin kereskedéssel foglalkozni. Alig egy nappal később ezt már a bank egyik vezetője cáfolta meg és jelentette ki, hogy már egy konkrét termék bevezetésén dolgoznak.

A hét elején a Citigroupról is kiderült, hogy némi jogi csűrés-csavarás útján, de elsőként akar belépni erre a piacra, a legfrissebb jelentkező pedig a szintén nagy nevű Morgan Stanley lett, akik nem igazi bitcoint, hanem egy annak árát lekövető szintetikus kötvényt bocsájtanának ki. Az ezzel történő kereskedést elmondásuk szerint akár azonnal képesek lennének beindítani, csupán a befektetők megjelenésére várnak.

Kiváncsi vagyok mi válthatta ki ezt a nagy sietséget, hiszen a pénzvilág ikonikus szereplőiről van szó. Az biztos, hogy a közelmúltban a pénzmosás és terrorizmus ellenes törvényeknek megfelelő AML és KYC szabályozás szélesebb körű bevezetésével már sokkal elfogadhatóbbá vált ez a szektor az intézményes szereplők számára is. Talán tényleg pont egyszerre készült el az összes bank az előkészületekkel? Esetleg a novemberben induló BAKKT-tól tarthatnak és nem akarnak túl nagy előnyt biztosítani a New York-i tőzsde által támogatott bitcoin kereskedőháznak? Netalántán tudhatnak valamit, amit mi még nem?

Ha rajtunk keresztül regisztrálsz partnereinkhez, azzal oldalunkat támogatod.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img