Megjött: a decentralizált térkép

spot_img

Eddig nem tudtuk, hogy létezhet, de most már igényünk is van rá: itt a FOAM, a világ első decentralizált térkép alkalmazása.

Jó, de mi szükség az egészre? Az alapító Ryan John King úgy gondolja, hogy a jelenlegi GPS rendszer egy túl centralizált megoldás, amit ráadásul az Egyesül Államok kormánya és a Légierő tart a kezében, nem biztonságos és rengeteg kritikus hibát is rejt.

A GPS technológia hibáira King a Pokémon Go segítségével világított rá. Az interneten található tutorialok segítségével szinte bárki átverhette a helyazonosítást és egy “hongkongi” Pokémont is elkaphatott mátészalkai otthonából (na, jó, a szerző Brooklynt használta példának).

A FOAM névre keresztelt vállalkozás célja, hogy egy nyílt technológiájú térkép szolgáltatást fejlesszen ki. Az alkalmazást néhány nappal ezelőtt dobták a közönség elé. Az decentralizált és az Ethereum blokkláncon fut. Működtetéséért egyrészt okos szerződések, másrészt az IoT-ben is használt LPWAN technológia a felelős.

Budapest térképén egyelőre semmilyen hely nem szerepel 🙁

A felhasználóknak jut a feladat, hogy token jutalomért cserébe vigyenek fel helyeket, helyadatokat és rövid leírásokat a térképre. Az első felhasználók néhány címet már felvittek Manhattanben térképére. Használathoz szükségünk lesz MetaMask tárcára, a program jutalmazza az adatok felvitelét és különböző árspekulációkat megelőző mechanizmust is beépítettek.

Az elképzelés szerint a FOAM, ami egyben egy protokoll is, létrehozza a programozható teret. A jövőben okos szerződések és decentralizált alkalmazások location layereként is funkcionálhat. A technológia segítségével a helyérzékeny adatokat szavatolhatják a jövőben.

Ha mélyebben érdekel az elképzelés, ajánljuk a FOAM protokoll bemutatkozó blogposztját.

A térképet erre a linkre kattintva érheted el.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img