Ontology(ONT) staking útmutató

spot_img

Az Ontology(ONT) platform célja, hogy olyan cégek számára is lehetőséget teremtsen a blokklánc alapú technológiák  hétköznapokban történő alkalmazására, amelyek nem rendelkeznek sem tapasztalatokkal sem ilyen irányú fejlesztésekhez értő szakemberekkel.

Az ONT mögött két blokklánc cég, a kínai Ethereumként is emlegetett NEO és egy ismert kínai pénzügyi csoport, a Fosun blokklánc technológiákra szakosodott ága, az Onchain áll. Az Ontology tokeneket 2018 márciusában airdrop formájában bocsájtották ki a NEO tulajdonosok számára. A kriptopénz eddigi csúcsát májusban érte el, amikor $10.7-ért is kereskedtek vele, jelenleg $1.91-ért lehet hozzájutni.

Az ONT a nyár folyamán indította el fő hálózatát és a napokban fejeződött be a régi tokenek újakra váltása is, amivel egyidőben megjelent tárcájuk legfrissebb változata, az OWallet v0.8.8 is. Ennek legfőbb újítása a staking bevezetése, amivel passzív bevételre tehetnek szert az ONT tulajdonosok.

Az Ontology hálózatában jelenleg 49 node működik, melyek között 7 darab konszenzus node és 42 jelölt node található. A konszenzus node-ok lényegében a bányászok, ők hozzák létre az új blokkokat és biztosítják a hálózat működését, a jelöltek pedig a blokkok ellenőrzését végzik. Ahhoz, hogy valaki ilyen kiemelt node-dá válhasson minimum 100 000 ONT-tal kell rendelkeznie, személyazonosító eljáráson kell átesnie és tevékenyen hozzájárulnia az Ontology fejlődéséhez. A node státuszokat minden hónapban felülvizsgálják.

A stakingben azonban azok is részt vehetnek, akik nem rendelkeznek ennyi tokennel, vagy nem kívánnak ilyen mértékű felelősséget vállalni. 500 ONT-os egységenként bárkinek lehetősége van arra, hogy kiválasszon egyet a 49 node közül és letétbe helyezze nála tokenjeit, melyért cserébe részesedést szerezhet a hálózati díjak után járó bevételekből.

A stakeléshez az OWallet legfrissebb verzióját kell letöltenetek (Link), azt megnyitva pedig a Node Stake menüben a Stake Authorization menüpontot kell kiválasztani.

Ezután meg kell adnunk hogy melyik walletünk tartalmát szeretnénk stakelni. Amint látható, erre akár a Ledgeren keresztül is lehetőségünk van.

Ezután jutunk el a node választó felületre, ahol érdemes a legjobb Reward proportion értékkel rendelkezőt kiválasztanunk. A Stats History fülön a már jóváhagyott jutalmainkat láthatjuk.

A Submit A New Stake Authorization gombbal hagyhatjuk jóvá eddigi beállításainkat.

A Units of stake authorization dobozban minden egyes szám 500 ONT-nak felel meg. Tehát ha itt a képen is látható 4-es számot írjuk be, azzal 4*500=2000 ONT stakelését engedélyezzük.

A stake folyamatot bármikor megszakíthatjuk. Ha egy node túl kevés tokent tart letétben, akkor automatikusan elveszíti a staking jogosultságát. Ezt minden 120 000 blokk után ellenőrzik, érdemes rá odafigyelni és szükség esetén egy másik node-hoz csatlakozni.

A stakeléshez szükséges minimális 500 ONT-ot jelenleg ~$1000-ért lehet megvásárolni, amire a cikk írásakor várható éves kamat 9.34%.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img