Stabil coint vezet be a Coinbase

spot_img

Percekkel ezelőtt jelentették be, hogy a Coinbase felveszi kínálatába a Circle által bevezetett és a dollár értékhez kötött stabil coint, az USDC-t.

Az USDC egy ERC20 token, vagyis a jövőben akár két Ethereum wallet között is végrehajthatunk majd tranzakciókat anélkül, hogy az utalás ideje alatt bekövetkező árfolyam-ingadozásoktól kelljen tartanunk. Ezek esetenként akár olcsóbbak is lehetnek a hagyományos banki tranzakcióknál (jelenleg 14 cent az átlagos transzfer költség) és nem köti őket a pénzintézetek nyitvatartási ideje sem.

Technológiai szempontból az USDC-vel lehetővé válik a pénz programozása is, vagyis okos szerződések segítségével, előre meghatározott műveletek végezhetők a számlákra beérkező, vagy onnan kiinduló utalásokkal.

Akárcsak a Coinbase, a Circle is maximálisan szabályozás párti, így az általuk letétbe helyezett pénzt, mely az USDC értékét biztosítja, rendszeres és nyilvános pénzügyi auditokkal fogják felügyelni. A Coinbase és a Circle is társalapítója a CENTRE konzorciumnak, melynek célja, hogy megalapozzanak egy internet alapú stabil pénzt és erre épülő pénzügyi rendszert, amely megfelel a 21 század által támasztott kihívásoknak és a világon bárhol, bárki számára lehetővé teszi, hogy részese lehessen a globális gazdaságnak.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img