Két kriptobarát kormányzót is kapott Amerika

spot_img

A héten zajlottak az Egyesült Államokban a félidős választások, ahol a demokraták behúzták a Képviselőházi többségét, a republikánusok pedig megerősítették többségi pozíciójukat a Szenátusban. A törvényhozási választás mellett 36 államban kormányzót is választottak, ez érdekesebbnek bizonyult a kriptós közösségnek, ugyanis két kriptobarát jelöltet is kormányzónak választottak saját államában.

Az első Gavin Newson volt, aki a demokraták színeiben nyerte el a kaliforniai kormányzóságot. Newson early adopternek számít, már 2014-ben is elfogadott Bitcoin adományt kampánya keretében. Állítólag a kampánystáb most arra kérte őt, hogy ne foglaljon állást ilyen ellentmondásos témában, de Newson úgy döntött, hogy felkarolja a Bitcoin és az innováció ügyét. 2017-ben Winklevosséktól kapott 116 ezer dollár értékű adományt, többek között ez hívta életre a kriptopénztes politikai adományok megtiltását Kaliforniában.

A mostanában szintén haladó szellemiségéről ismert Colorado államban is egy demokrata és kriptobarát jelölt győzedelmeskedett. Jared Polis programjában is részletesen foglalkozott a kriptopénzekkel és céljai közé foglalta, hogy Colorádóba vonzza a kriptós vállalkozásokat, valamint a blokklánccal tegye hatékonyabbá és olcsóbbá az állam működését

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img