Hol az alja?

spot_img

Ma reggel nyilván egyetlen dolog érdekel minden olvasót, pont ugyanaz, ami minket is, hogy mégis mi a franc történik és hol az alja ennek a vérengzésnek.

Az éjjeli eladási hullám február óta nem látott forgalommal lökte a BTC árfolyamot az 5000-es szint alá:

BTCUSD napos árfolyam a Tradingview grafikonrajzolóban

A tegnapi nagy esés a múlt szerdaival megegyező nagyságú és irányú volt, ezzel a zászló alakzat elérte célárát. Kriptós elemzésekben gyakran előkerült az utóbbi napokban a 4200-4600$ zóna, mely tavaly ősszel a kínai FUD után-közben az utolsó komolyabb akkumulációs zóna volt, a nagy emelkedés berobbanása előtt. Látjuk azonban, hogy most nem történt a február elejihez hasonló éles visszapattanás.

A mostani esés egyik okát a Kripto Akadémián is figyelemmel kísért BCH polgárháború jelentheti, hiszen a felek számára napi többszázezer dollárba kerülő csatározást – a BCH bányászata sokkal kevésbé jövedelmező, mint a Bitcoiné – többek között eladásokból lehet finanszírozni. Ha kevés a vevő, az értékesíteni kívánt kriptókat csak egyre alacsonyabb áron lehet kiszórni.

A másik ok befektetők tőzsdepszichológiai járatlansága illetve ezzel keveredve, a “majd visszaveszem lejjebb” stratégiázás. Az utóbbi időben nem érkezett komolyabb negatív hír, sőt, folyamatosan új mérföldkövekről és valódi felhasználási módok terjedéséről számolhatunk be az oldalon.

Heti grafikonon is közel van a 30-as RSI

Az alja ott lesz, ahol többen akarnak venni, mint eladni. Sajnos ilyen egyszerű. A 6000-hez képest már 25%-os leárazás van, a mindenkori csúcs 20.000-hez képest 77% mínusz körül járunk. A napos grafikon 10-es RSI értéke extrém alacsony, amire a BTC tőzsdék indulása óta nem volt példa. Ez szélsőséges túladottságot jelöl, amelynek persze csak akkor van jelentősége, ha mernek a befektetők vásárolni. A piac valószínűleg látványos módon fog fordulni és magához térni, de addig akár lejjebb is mehetünk még.

Szerinted hol az alja? Ez volt? 3000? 2000? Vagy a korábbi nagy csúcsig nézünk vissza 1300$-hoz? Esetleg mindennek vége? (Nem, nincs.)

Várjuk a tradingview-s és egyéb elemzéseket is a kommentek közé!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img