A Binance logó története

spot_img

Néhány nappal ezelőtt CZ, a Binance igazgatója egy blogbejegyzésben mesélte el a platform logójának történetét:

“16 hónappal ezelőtt, a Binance logójának tervezésekor több ötlettel is próbálkoztunk. Az egyik két négyzet volt, amivel a tőzsdei ajánlati könyv (Order Book) vételi és eladási oldalát szerettük volna ábrázolni. A két alakzat a nevünkben szereplő kettősségre is utalt (Binance = Binary + Finance).

Szóval volt két négyzetünk egymás tetején, ami úgy nézett ki mint egy digitális nyolcas. Ez egy szerencsés szám a kínai kultúrában, de azért ezt még kevésnek éreztük. Tang, a designerünk ekkor kicsit elforgatta őket, így kaptunk két egymásba érő négyzetet. Ha a vevők és az eladók érintkeznek egymással, létrejön egy üzlet. Ez már tetszett, de még mindig nem volt meg az a “logó” érzésünk.

Ezután a két négyzetet egy nagyobb formán helyeztük el. Ez képviselte magát a tőzsde platformját, ahol az eladók és a vevők találkozhatnak egymással.

Végül pedig kicsit megvastagítottuk a vonalakat, amivel már nemcsak jobban nézett ki az egész, de középen három kisebb négyzet is létrejött, ami pont úgy festett, mint egy lánc. Egy blokklánc. Ahol a középső ismét egy közvetítő szerepét (talán egy DEX-ét) tölti be.”

És hogy CZ mennyire büszke arra amit létrehozott, az is bizonyítja, hogy néhány nappal ezelőtt elment a barátaival egy tetováló szalonba és:

“Amikor a marketinges csapatunk megtudta, hogy magamra tetováltattam a Binance logót, azt javasolták hogy indítsunk egy virális kampányt és bíztassuk erre a felhasználóinkat is. Lebeszéltem őket, mert úgy gondolom, hogy egy tetoválás a végső elköteleződés és hűség jele, amit nem lenne szabad áruként kezelni. Őszintének kell lennie.” – CZ.

A logó pontos arányait ezen a linken érhetitek el.

Megfordult már a fejedben, hogy valamilyen márka jelét magadra tetováltasd?

Eredmény

Betöltés ... Betöltés ...

Ha az igenre nyomtatok és a kommentek között meg is osztjátok velünk a sztorit, azt megköszönjük (:

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img