Egy DOGE már öt éve egy DOGE

Megosztom

Tegnap ünnepelte ötödik születésnapját mindenki kedvenc meme coinja, a DOGE. Bár az egész csak egy viccnek indult, a közösség a mai napig előszeretettel használja a kriptopénzt, aminek napi volumenje gyakran meghaladja más nagynevűnek számító coinok, például a Bitcoin Cash forgalmát is.

A DOGE kabalafigurája egy menhelyről befogadott Shiba Inu fajtájú kutya, Kabuso, akit 2010 február 23-án fotózott le egy japán óvóbácsi, Atsuko Sato. Az örökbefogadást megörökítő pillanatokról több fotó is készült.

Ezek között található a mára már ikonikussá vált, sejtelmesen néző DOGE profilkép is.

A képre véletlenül akadt rá egy Reddit felhasználó, aki 2010 októberében osztotta meg azt a népszerű online fórumon, ahonnan később más oldalakra, többek között az internet pöcegödrének számító 4chan-re is átkerült.

Sokak számára a mai napig rejtély, hogy a Dogecoin miként létezhet úgy, hogy létrehozójának bevallása szerint is, már évek óta semmilyen fejlesztést nem hajtottak végre rajta. Ennél is nagyobb kérdés azonban, hogy hogyan kell kimondani a DOGE nevét, ami sokszor még az angol nyelvű youtuberek számára sem teljesen egyértelmű. Te hogyan ejted ki azt, hogy DOGE?

Annyira szar, hogy már jó, avagy a DogeCoin trónkövetelői

Megosztom
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel