Az eddigi legnagyobb blokklánc alapú szavazást mondja magáénak Oroszország

spot_img

Még tavaly decemberben Oroszország Saratov régiójában “ifjúsági parlamenti választást” tartottak, nem is akárhogyan: egy blokklánc alapú választási rendszer alkalmazásával. A hatóságok közlése szerint nagyjából 15 000 ember vett részt az eseményen, az orosz Kaspersky Labs által fejlesztett, Polys névre keresztelt szavazási megoldás adta a technológia alapját.

A cég szerint biztonságos, anonim és skálázható eszközt készítettek szavazásokhoz, az Ethereum okosszerződések felhasználásával, a választási csalásoknak véget vetve. A tavalyi választások során 110 szavazófülkét használtak, a szavazásra jogosultak emellett telefonjaikkal is szavazhattak.

A részvételi hajlandóság nem bizonyult túlzottan magasnak, a választásra jogosultak mindösszesen 36%-a vett részt a voksoláson. Hét órát vett igénybe a folyamat a szavazatok összesítésével együtt, a résztvevők egy másik kérdésben is szavaztak, méghozzá abban, hogy szeretnék-e a technológiát a jövőben is használni választások során, a megkérdezettek 83%-a válaszolt igennel.

A Kaspersky Lab folyamatosan tárgyal európai politikai szervezetekkel a Polsy használatáról, úgy látják, hogy egyre több társadalom “érett meg” arra, hogy valamilyen digitális technológia segítségével bonyolítsa a választásait. Azt is megtudhattuk, hogy ugyan cél az újabb és újabb választások hátterének biztosítása Európa és Ázsia különböző országaiban, az USA-ban viszont nem szeretnének megjelenni.

Egész egyszerűen azért, mert a 2016-os amerikai választásokat, mely során felmerült az oroszok befolyásolási kísérlete még “túl közeli” emléknek tartja az orosz cég. Kellemetlennek, rossz üzenetnek éreznék, ha amerikai választásokon is megjelennének, mint az infrastruktúra biztosítói.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img