Piaci előrejelzés az ezüst eddigi pályája alapján

spot_img

Újabb jóslatok érkeznek a jelenleg 3700 dollár körül tanyázó Bitcoin jövőjéről. Sok szakértő szerint újabb esés várható és erre a trendre ezúttal a BitOoda nevű hivatásos befektetőket kiszolgáló brókercég helyettes igazgatójának nyilatkozata is ráerősített.

Brian Donovan ügyfeleknek küldött szokásos napi hírlevelében azzal rukkolt elő, hogy a Bitcoin nagyon hasonlít, szinte leköveti az ezüst 2011-es buborékát és eddigi pályáját. 2011-ben az ezüst 50 dollárra ugrott, majd a lejtmenetet követően ma is 15 dollár körül cserélik, ami 70%-os esés az április 2011-es árhoz képest.

Az ezüst 2011-es csúcsa, a lefelé tartó trend és egy konszolidációs időszak, amikor mégsem sikerült támaszt kialakítani, majd pirossal a négy éve tartó kereskedési tartomány

A BitOoda egyébként tavaly decemberben helyesen vetítette előre, hogy a Bitcoin árfolyama tovább fog csökkenni, akkor 3200 dolláros árszintre: két hét múlva valóban az éves legalacsonyabb szinten, 3128 dolláron találta magát a Bitcoin.

Az ezüst árfolyamának fent vázolt trendjei a Bitcoin grafikonján.

„A tézisünk eddig beigazolódni látszik és új alacsonyabb szinteket fogunk látni a következő hetekben. Egy 25%-os eladási hullámmal számolva a Bitcoin ára pár hét múlva 2400 dollár lehet” – írta Brian Donovan.

Hozzá kell tenni, hogy Donovan és a BitOoda szerint ez az utolsó esés egy 2400 körüli szintre teret nyithat az intézményes befektetők előtt, amitől megtörne a hosszú távú medve trend. Azok a befektetők, akik lemaradtak a 2017-es nagy emelkedésről ezzel sokkal könnyebb szívvel “hazárdírozhatnának” a kriptopénzekkel – fogalmazott a Donovan.

(CCN)

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img