Oroszország törvényekkel rakja le a digitális gazdaság alapjait

spot_img

Oroszország fontos lépéseket tesz a kriptopénzek és a digitális gazdaság megfelelő jogi, szabályozási környezetének megteremtéséért, még ebben az évben elfogadhatnak új törvényeket a terület kapcsán. Az orosz parlament, a Duma hivatalos közleménye szerint októberben kerül elfogadásra a törvénycsomag, a mostani közlemény megjelenését három alkalom előzte meg, melyek során az orosz “civil kódex” felülvizsgálatra került.

Új fogalomként megjelennek a “digitális jogok”, azok használata, átruházása is tisztázva lesz az ígéretek szerint. Továbbá a digitális tranzakciók- és szerződések is értelmezve, kezelve lesznek az új törvények keretei között. Vyacheslav Volodin, a Duma első embere szerint ezzel a digitális gazdaság fejlődésének “alapjait” fektetik le. Elmondása szerint ez a jogaink új területe, így fontos az alapvető koncepciók megalkotása.

Az orosz Forklob-nak nyilatkozva Aleksandr Zhuravlev, egy moszkvai ügyvédi iroda munkatársa azt mondta, hogy bár vannak még tökéletlenségek, Oroszország megközelítése a témához mindenképpen jobb, mint amit más országokban láthatunk. Szerinte bár félreértésekre adhatnak okot a kriptopénzekhez kapcsolódó rendelkezések, például a bányászat és általában a kriptopénzek jogi értelmezése, határozottan szerencsésebb utat választott Oroszország, mint például a – legkézenfekvőbb – tiltó attitűdöt mutató India vagy Kína.

Szintén félreérthető, de legalább létező szabályokat írnak elő az új törvények a digitális javak öröklése kapcsán.

Hosszas viták és számos elszalasztott határidő után születik meg mindezzel párhuzamosan az angolul “On Digital Financial Assests” (a digitális pénzügyi eszközökről) című jog rendelkezés is, szintén fontos, példaértékű lépés az országban. Ennek elfogadása március végén reális a Duma pénzügyi szabályozásokért felelős vezetője szerint. Érzékletes, hogy még maga Vladimir Putin is megszólalt a kriptopénzek kapcsán, kifejezve reményét, miszerint idén júliusra lezajlik a szabályozás bevezetése.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img