Staking szolgáltatást indított a Coinbase a nagybefektetőknek

spot_img

Ma jelentette be a Coinbase, hogy a működő letéti szolgáltatását kiegészítette egy staking mechanizmussal is. A szolgáltatás egyelőre a Coinbase intézményes befektető ügyfeleinek érhető el. Hogy ezt tervezik-e kiterjeszteni a mindennapi kriptósokra is, arról nem közöltek információt.

Ez a staking szolgáltatás a hagyományos módon működik: a felhasználó futtat egy node-ot, letétbe helyez egy bizonyos mennyiségű kriptopénzt, cserébe pedig jutalomba részesül. A Coinbase erre készítette egy speciális webes felületet, ahol pár kattintással elkezdhető a sztékelés, amiből közöltek egy screenshotot is.

Az első elérhető és sztékelhető kriptopénzt már be is mutatták, ez pedig a TEZOS (XTZ) lett. A Coinbase ezzel az első szabályozott és biztosított pénzügyi szolgáltató lett, aki ilyen terméket dobott a piacra.

A Coinbase Custody megkéri az árát: a Tezos jelenlegi 8%-os hozamából 20%-ot fölöz le, vagyis az ügyfél egy kicsit több mint 6%-os éves „kamatot” kap a Tezos sztékelésekor.

A tervezett bővítések között szerepel több PoS token beépítése, különösen azok közül, amiket az ügyfeleik már így is tartanak. Ezen kívül a jövőben lehetőségük lesz a governance modelben szavazni a várható hálózati fejlesztésekre.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img