60 Minutes: tényfeltáró riport készült a Bitcoinról

spot_img

Tegnap este került adásba az az összeállítás, amit az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb televíziós magazinja készített a Bitcoinról. A videó alatt összefoglaltuk a műsorban elhangzottakat.

Egy ismeretlen programozó 10 évvel ezelőtt hozta létre azt a pénzt, ami mögött nem állt egyetlen kormány vagy bank sem. Bár a neve sokak számára csenghet ismerősen, a Bitcoint valójában csak igen kevesen értik. Létezése ezernyi másik kriptopénz születéséhez járult hozzá, az elmúlt 10 év során pedig akár ötmilliószoros profitot is elérhetett az, aki ezekbe fektette a pénzét. Vagy akár el is veszíthetett mindent. Az ingadozásokról a 29 éves Charlie Shrem osztotta meg a tapasztalatait.

“Olyan érzés volt, mintha egy űrhajón utaznál az irányítótorony segítsége nélkül. Csak száguldottunk felfelé és eszünkbe se jutott, hogy akár vissza is zuhanhatunk a földre. Én pedig átéltem a legdurvább földetérést.”

Charlie az a fajta srác volt, akit utoljára választottál volna ki kidobós csapatodba, a számítógépekhez azonban mindig is értett. 2011-ben a szülei pincéjében hozta létre vállalkozását, a BitInstantot, ahol az emberek dollár ellenében, olcsón vásárolhattak maguknak BTC-t.

“Az egész szinte azonnal beindult. 1000 dollárom volt, ennyiből vágtam neki, de pár nappal később már tiszta őrültek háza volt az egész.”

Nem sokkal később a Winklevoss testvérek is befektettek Charlie cégébe, akit 2013-ban már az egyik első Bitcoin milliomosként tartottak számon. Vagyona egy ponton a 45 millió dollárt is elérte.

“Félénk srácból őrült egoistává váltam. Minden nap interjúkat adtam a médiának, én lettem ennek az egész közegne a szószólója. Akkoriban Bitcoin Mózesnek is neveztek emiatt. “

Ezt követően Charlie egyre többet kezdett el utazgatni, konferenciákra és partykra járni, ami a cégébe befektetők szerint már az üzlet rovására ment. Például ő lett volna a felelős azért, hogy biztosítsa a BitInstant törvényekkel összhangban való működését és az ügyfelek adatainak ellenőrzését.

“Engem kinevezni felelősnek nem volt túl jó ötlet.” – mondja nevetve Charlie.

Egy akkori bullrun során a platformról aztán az is kiderült, hogy technikailag képtelen kezelni a megnövekedett forgalom által támasztott igényeket. Az ügyfelek nemhogy vásárolni, de a már meglévő coinjaikat sem tudták kiutalni onnan. A BitInstant végül 2013 júliusában tönkre ment.

“Őszintén szólva én sem lettem volna a saját magam üzlettársa, 100%-ig megbízhatatlan voltam.”

6 hónappal később aztán éppen egy külföldi útról tért haza, amikor a reptéren letartóztatták. A vád szerint, Charlie tudott arról, hogy a BitInstant egyik ügyfele drogok vásárlására használja fel az oldalon keresztül megszerzett bitcoinokat.

“Valóban így történt és mondtam is az ügyvédemnek, hogy beismerek mindent, kössünk alkut.”

Végül egy évet töltött börtönben, ahonnan szabadulva egy étteremben talált munkát. Bitcoin Mózes óránként 8 dollárért kezdte el sikálni a tányérokat, de az elmúlt három évben a kriptós befektetéseinek és konzultációs munkáinak hála talpra tudott állni. Floridában él és van egy saját hajója is, aminek a Satoshi nevet adta.

Bár az adás javarészt Charlie életéről szólt, rövid időre szóhoz jutott Hanyecz László is, aki anno 10 000 BTC-t fizetett ki két pizzáért. Ez ma 800 millió dollárt érne.

“Ha állandóan ezen rágódnék, az nem tenne túl jót nekem.” – mondta.

Ugyancsak feltűnt az amerikai jegybank egyik képviselője is, aki a kriptopénzek szabályozatlan környezetére hívta fel a figyelmet és néhány másodpercben bemutatásra került a Genezis Mining izlandi telephelye is. A riport végén az MIT egyetem egyik vezetője nyilatkozott, aki szerint 20 éve az emailről is mindenki azt gondolta hogy egy felesleges találmány, mára viszont hétköznapjaink szerves részévé vált.

“Bár az is lehet, hogy 20 év múlva éppen azért nevetnek ki, mert ma a kriptopénzek jövőjéről beszélek. Talán pár év múlva el fog tűnni az összes. De ezen a ponton még bármi lehet belőlük és talán éppen emiatt olyan érdekes és izgalmas ez az egész.”

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img