Nimiq bejelentés és spekuláció

spot_img

A webes böngészőkkel bányászható Nimiq-ről (NIM) már többször is írtunk. Most egy tegnap előtti Twitter bejegyzésük kapcsán vesszük elő őket. Ha hihetünk az általuk tett ígéretnek, hamarosan egy újabb tőzsdére juthat be az eddig csak négy kisebb váltón jegyzett coin, amit pár hete a Binance-el is összefüggésbe hoztunk.

A Nimiq nemrégiben 10%-os tulajdonrészt szerzett a német WEG Bank AG-ben, aminek tulajdonosai között ugyancsak megtalálható a Litecoin Alapítvány is. A Nimiq célja, hogy ezzel a pénzintézettel és a svájci agora.trade tőzsdével közösen egyfajta hidat képezzen a kripto- és fiat pénzek között (Nimiq Oasis), ezzel egyszerűbbé téve a két világ közötti átjárást. Az ezzel kapcsolatos fejlesztések befejezését az év negyedik negyedévére ígérték a fejlesztők.

Márciusban a Binance hivatalos mobiltárcája, a Trust wallet vette fel őket a támogatott kriptopénzeinek listájára, az erről szóló blogbejegyzésben pedig kifejezetten felhívták arra a figyelmet, hogy kapcsolatai révén a Nimiq-nek fontos szerepe lehet majd abban, hogy a Trust wallet fiat pénz elfogadóvá válhasson. Emiatt úgy gondolom logikus lehet arra következtetni, hogy a Nimiq hamarosan megjelenhet a Binance kínálatában is és talán éppen erre utalhat a cikk elején említett Twitter üzenet is.

A Binance-re bekerülve a NIM megkaphatja a neki járó “5 perc hírnevet”, ami akár egy több napos pumpot is jelenthet a számára. Az alacsony, mindössze 6 millió dolláros piaci részesedése miatt túl sok tőkére nem is lenne szüksége ahhoz, hogy az árát feljebb verjék a traderek. Ugyanakkor a coin jelenlegi tőzsdéi olyan alacsony likviditással rendelkeznek, hogy akár már egy 30 dollár értékű vásárlással is 20-30%-os kilengéseket okozhat az, aki nem figyel az igencsak lapos order book-okra. Aki türelmes és hajlandó pár órát várni arra, hogy teljesüljön a limites megbízása, annak talán érdemes lehet egy kevés pénzt rááldoznia a dologra, de 10-ből 10-esre tenném az ügyletben rejlő kockázatokat.

Ha mégsem a Binance, hanem egy újabb shitcoin tőzsde lesz a bejelentés, a befektett pénz nagy valószínűséggel beleragadhat ebbe az illikvid coinba, amitől aztán csak komolyabb veszteségek, vagy hosszú várakozás után lehet majd megszabadulni.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img