Egy hónap és indul a Telegram publikus sale

spot_img

A tavalyi év egyik legkiemelkedőbb eredményét hozta a Telegram azzal, hogy nagyjából 200 privát befektetőnek meghirdetett érmekibocsátásban – azaz ICO-ban, 1,7 milliárd dollárt szerzett be. Most a nagyközönségen a sor: a Telegram publikus ICO-ja egy hónap múlva nyílik meg.

A publikus ICO a Liquid nevű tőzsdén megy majd végbe, ahol már most fel lehet iratkozni az értesítő e-mailekre.

A csavar annyi, hogy a Liquid-nek kizárólagos megegyezésük van a Telegrammal, így a natív tokenüket csak ezen az egy tőzsdén tudod majd megvenni az ICO alatt. Egyelőre két stabilcoint, USDC-t és USDT-t terveznek elfogadni. A Gram Token-nel csak akkor lehet majd kereskedni, amikor beindult a mainet, ezt pedig október 31-re tűzték ki.

A Telegram Open Network (vagyis a platform, nem pusztán a csetprogram!), egy több szegmensen átívelő platformként szolgál majd: a fájltárolás, a decentralizált VPN szolgáltatás és egy mikrontranzakciós rendszer összekapcsolt kialakításán dolgoznak, amik között a Gram token lenne a közvetítő. Ezen kívül várhatóan rengeteg szoftver vagy szolgáltatás lesz fejleszthető a platformra. A csapat bevallása alapján 90%-ra készen áll a rajtra a platform.

A Telegram-féle TON nyilvános bemutatása jöhet a davosi Világgazdasági Fórumon

 

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img