Bulgáriának több bitcoinja van, mint aranya

spot_img

Jelentések szerint a bulgár állam több mint 200 000 BTC-vel rendelkezik, számolt be a NEWS BTC. Ez a jelenlegi árfolyamon nagyjából 2,1 milliárd dollárt ér, a kriptopénz összeg önmagában is jelentős, ám különösen akkor válik érdekessé, ha összevetjük az ország aranytartalékával, mely 40 tonna, vagyis nagyjából 1,8 milliárd dollár.

Nem újdonság a kelet-európai ország bitcoin vagyona, még 2017-ben jutottak hozzá, az elmúlt hetek árfolyamnövekedéseinek köszönhetően érte el a bő kétmilliárd dolláros értéket. Nem tudatos, tervezett befektetésről volt szó azonban a kormány munkatársai részéről, hanem egész egyszerűen lefoglaltak mintegy 213 519 bitcoint, és jelentős készpénztmennyiséget egy rajtaütés során.

A célbavett, majd sikeresen megbénitott bűnszervezet viszont tudatos befektetést végzett, a különböző tevékenységeikből származó fiat bevételeket szisztematikusan bitcoinba fektették. Az állam szerzeményéről tavaly mi is beszámoltunk, olvasóink megtudhatták, hogy a világ második legnagyobb BTC készletével rendelkezik Bulgária, az első helyezett nem más, mint maga Satoshi.

A világ második legnagyobb bitcoin készlete

Az azóta eltelt időszakban ellentmondásos hirek láttak napvilágot, az is felmerült, hogy Bulgária eladja bitcoinjait, hogy egy új légierő egységet indithasson a befolyó tőkéből. Egyes politikusok tagadják a kriptopénz vagyon létezését, mások szerint a még folyamatban lévő perek miatt nerm merülhet fel a felhasználása.

Az mindenesetre biztos, hogy a blokktörténetből előbb, vagy utóbb meg fogjuk tudni, hogy pontosan mi lett a készázezer bitcoin sorsa. Figyelemmelkisérjük a fejleményeket, csatlakozz Discord csatornánkhoz, ne maradj le erről sem!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img