Libra – halmozódnak a problémák, a termékfelelős is lelépett

spot_img

Nincs feje a terméknek

Öt hónap munka után, úgy néz ki távozott a termékfejlesztés éléről Simon Morris, a Libra Alapítvány head of product pozíciót betöltő munkatársa. Mindezt hivatalos bejelentés nem kísérte, a theblock mindössze a LinkedIn profilja alapján jött rá az esetre.

Morris áprilisban csatlakozott a Libra fejlesztéséhez és két hónappal azután, hogy megtörtént a nyilvános beharangozás, távozott posztjáról. Morris a Libra előtt közel tíz évig a BitTorrent-nél töltött be stratégiai vezérigazgató posztot.

Maradjanak ki a tech cégek a pénzügyekből?

Eközben kiderült, hogy a Mark Zuckerbergnek újra az amerikai Kongresszus elé kell állnia. Ezúttal nem az adatkezelés és a választásokba való beavatkozási ügyek miatt: most a Libra van terítéken. Október 23-án a Képviselőhez Pénzügyi Bizottsága fogja meghallgatni a cégvezért egy hagyományos döntési eljárás keretében, aminek ő lesz az egyetlen tanúja. A meghallgatás az „A Facebook és annak befolyása a pénzügyi szolgáltatásokra és a lakhatási szektorra” nevet kapta.

A vizsgálat eredményei hozzájárulnak majd ahhoz, hogy a „Keep Big Tech Out of Finance Act” nevű törvénytervezet a Kongresszus elé kerüljön. Szabad fordításban a „Tartsuk távol a techóriásokat a pénzügyektől” nevű tervezet célja, hogy megtiltsa a nagy technológiai platformoknak, hogy engedélyt, licenszt vagy kapcsolódó regisztrációt szerezzenek, vagy pénzügyi szolgáltatóként legyenek bejegyezve. A tervezet emellett azt is megtiltaná, hogy ezek a platformok digitális eszközöket, digitális valutákat bocsássanak ki.

Mark Zuckerbergnek valószínűleg lesznek ellenvetései, amiről a meghallgatást követően mi is beszámolunk.

Remegő kezű partnerek

Ahogy a múltkor megírtuk, a PayPal kilépett a Libra Alapítványból, főleg a szabályozási kérdések körüli huzavona miatt. Továbbá a Visa, a Mastercard és a Stripe is hezitál, miután az amerikai törvényhozás felkérte a három globális fizetési rendszert, hogy gondolják át az együttműködésüket a Librával. A Visa, a Mastercard és Stripe a múltban már kinyilvánította, hogy nyitottan áll a Librához, azonban konkrét lépések nem történtek az együttműködésben, egyelőre az Alapítványba sem léptek be. Beszámolók szerint a nagyrészt a Facebook adatvédelmi hiányosságait nehezményezik.

Szabályok, szabályok  

Friss hír, hogy a Bank of England pénzügyi politikával foglalkozó bizottsága már most, az indulás előtt szabályokat alkotott a Libra számára.

A nemzeti bank szerint „a Librának megvan a potenciálja, hogy rendszer szinten is fontos fizetési hálózatot alkosson” ezért „szükség van arra, hogy a legmagasabb szintű követelményeknek is megfeleljen” és „a megfelelő felügyeleti szervek gyakoroljanak ellenőrzést felette”.

„…a feltételek betartását még az indulás előtt meg kell teremteni” – áll a bizottság jelentésében.

A feltételek nagyrészt a pénzügyi stabilitásra, a megfelelő információk megosztására, a fizetések megfigyelésére és az illicit finanszírozás elleni fellépésre vonatkoznak.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img