Tokenizált arany: mérsékelt kereslet mellett kedvező kilátások

spot_img

Bármennyire is bízunk a kriptopénzek jövőjében, a józan ész azt diktálja, hogy ne tegyünk fel mindent egy lapra és megtakarításainkat osszuk meg más vagyonosztályok között is. A szakértők általában az állampapírok, a részvények, a készpénz és az ingatlan befektetések közötti diverzifikációt ajánlják, de persze nem szabad megfeledkeznünk az embereket évezredek óta elbűvölő aranyról sem, amit tokenizált formában akár már a kedvenc kriptotőzsdéink egyikén is megvásárolhatunk.

Noha az elmúlt két évben több arany alapú kriptopénzzel kapcsolatos átverésről is hallhattunk, mostanra már a komolyabb háttérrel rendelkező cégek is megjelentek a piacon, akik általában egy Ethereum token formájában kínálják megvételre az arany digitalizált tulajdonjogát.

Az első aranyfedezetű token a DigixGold volt, aminek alapítói egy 2016 márciusában lezajlott ICO keretében, 5.5 millió dollárt gyűjtöttek össze a projekt megvalósítására. A DGX tokenek 2018 májusa óta érhetőek el a kriptotőzsdék kínálatában.

1 DGX = 1 gramm arany

Az arany alapú tokenek sajátossága, hogy az értéküket biztosító arany letétek tárolási költségeihez sokszor a tokenek tulajdonosainak is hozzá kell járulniuk. A Digix esetében például minden token tranzakció után 0.13% jutalékot kell kifizetni, illetve éves szinten a tokenek értékének 0.6%-át is levonják a tulajdonosoktól.

A Digix igyekszik teljes transzparencia mellett működni. Az arany letéteik állapotáról és az ezeket ellenőrző auditokról készült igazolásokat bárki megtekintheti a honlapjukon. Aki szeretné, akár közvetlenük valós aranyra is átválthatja náluk a tokenjeit, bár ehhez Szingapúrba kell utaznia.

Mivel már másfél éve élesben működnek, versenytársaikhoz képest sok tapasztalattal rendelkeznek, ennek ellenére azonban még most is elég alacsony a token likviditása. Az elmúlt nap folyamán például alig 100 000 dollárnyi DGX cserélt gazdát az azt listázó tőzsdéken.

Ha kicsit szétnézünk a piacon, több olyan kriptopénzt is találhatunk, ami azzal alapozta meg a jövőjét, hogy elsőként hódított meg egy bizonyos szegmenst, de a Digix a korai belépése ellenére mintha eljátszotta volna ezt a lehetőségét. Nagyobb tőzsdék és likviditás nélkül komoly nehézséget fog jelenteni számukra, hogy lépést tartsanak a konkurenciával.

Mindez azért is furcsa, mert az ICO-juk során összegyűjtött ethereumból jelenleg is 335 000 darabot tartanak a hivatalos wallet címükön, ami közel 60 millió dollárt jelent. Az ember azt gondolná, hogy ebből telne a marketingre és az új tőzsdékre való bejutás finanszírozására, minderre azonban eddig még nem fordítottak túl sok pénzt.

A Digix egyik fő konkurense, a jelenleg harmadik legnagyobb dollár alapú stabil coin, a PAX kibocsátója által piacra dobott Paxos Gold lehet.

1 PAXG = 1 Troy uncia (31g) arany

A Paxos egy New York államban nyilvántartott cég, ami a kriptopénzek tekintetében a világ egyik legszigorúbban szabályozott régiója. A törvényileg kötelező rendszeres átvilágitások jegyzőkönyveit ők is hónapról-hónapra közzéteszik az oldalukon, emellett pedig fontos megemlíteni róluk az úgynevezett trust company státuszukat, ami azt jelenti, hogy a Paxos által tokenizált arany egy harmadik félnél került elhelyezésre, így a tokenek tulajdonosai a Paxos csődje esetén is minden további nélkül be tudnák váltani tokenjeiket, az azok értékének megfelelő fizikai arany mennyiségre.

Ami a PAXG költségeit illeti, tranzakciónként 0.02%-ot számolnak fel a tulajdonosoktól, éves fenntartási díjuk viszont nincsen. A Paxos honlapján akár mi magunk is kérhetjük, hogy pénzünket váltsák át aranyalapú PAXG tokenre, tehát nem feltétlenül kell a tőzsdén vásárolnunk. A tokenek kreálásának vagy éppen visszaváltásának költségei a 0.03 és 1% közötti sávban mozognak.

A Pax Gold alig két hónapja jelent meg a piacon, a Kraken támogatása pedig komoly kiugrási lehetőséget jelenthet majd számukra, bár likviditásuk itt egyelőre még elhanyagolhatóan alacsony. Mivel maga a PAX stabil coin mostanra szinte az összes nagyobb tőzsdére bekerült, nem hiszem, hogy túl sokáig kellene várnunk arra, hogy a Binance-en, a Huobi-n vagy éppen az OKEx-en is listázzák a PAXG-t. Jelenlegi forgalma alapján is arra lehet következtetni, hogy ázsiában hatalmas sikere lehet majd az arany alapú tokeneknek.

Végül, de nem utolsó sorban szeretnék megemlíteni még egy harmadik piaci szereplőt, aminek hivatalos indulását éppen október végén jelentették be. A PerthMint Gold Tokent ausztrália legrégebb óta működő pénzverdéje fogja kibocsátani, hitelességét pedig maga az ausztrál állam fogja szavatolni.

Kormány garancia, zéró tranzakciós díj, zéró éves fenntartási költségek, 24/7 kereskedési lehetőség, beválthatóság fizikai aranyra. Ezekkel az ígéretekkel rövid időn belül igen felkapottá válhatnak majd a PMGT tokenjei, ami nem csak a kripto-, de a hagyományos arany piacok által kínált befektetési formáknál is kedvezőbb lehetőséget kínál. Remélhetőleg mielőbb találkozhatunk majd vele az ismertebb tőzsdék valamelyikén.

Ha forintért szeretnél bitcoint vásárolni, próbáld ki a Coinmixed oldalát.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img