Újabb óriáscég hagyta ott a Facebook Libra Alapítványát

spot_img

A brit gyökerű telekommunikációs társaság, a Vodafone a legújabb óriásvállalat, ami kivonta magát a Libra Alapítványból. A hírt a Libra és a Vodafone is megerősítette a héten.

A Libra PR és üzletpolitikai vezetője azt mondta az esetről, hogy bár az alapítvány tagjai változtak és változni is fognak a jövőben, a Libra modellje, kormányzása és technológiája továbbra is biztosítja, hogy a Libra fizetési rendszer szilárd alapokon álljon.

A Vodafone részéről azzal indokolták a döntést, hogy a cég hatékonyabban tudja eljuttatni az olcsó fizetési rendszereket a világ szegényebb lakosságának, ha a saját M-Pesa nevű projektjére fókuszál. Vagyis valószínűleg egy komoly érdekellentét is közrejátszott a Vodafone lépésében.

Az M-Pesával ugyanis nagy tervei vannak a Vodafone-nak: a jelenlegi hat afrikai ország után továbbiakba is szeretnének terjeszkedni.

Az M-Pesa egy digitális- és mobilfizetési platform, amit hat afrikai országban – többek között Egyiptomban és Kenyában is, 38 millióan használnak legalább havonta egyszer. Az M-Pesa több valutát is tud kezelni és a Vodafone-hoz közel álló források szerint a jövőben a Facebook kriptopénzét, a Librát is bevezethetik majd saját platformukra – a megjelent közlemények nem zárták ki a jövőbeli együttműködést sem.

A Facebook 2019 nyarán leplezte le először a Librát, mint a következő nagy dobását. Bár jogilag a kezdeményezés külön áll a Facebook-tól, Zuckerberg neve és a Facebook már elválaszthatatlan a Librától.

A Librát döntéshozója és irányítója egy alapítvány, a Libra Association, ami kezdetben 28 tagot számlált, köztük a Facebook-ot – egyenlő jogú szereplőként a többi taggal. A formális megalapítására csak tavaly ősszel került sor, de a nyáron megjelent whitepaperből tudjuk, hogy 28 induló taggal számoltak. Ők mára csak huszan maradtak.

A Vodafone volt a nyolcadik vállalat, amelyik kilépett a kezdeményezésből, a PayPal, a Mastercard, a Visa, az eBay, a Stripe, a Booking Holdings és a Mercado Pago után.

A távozások okának sokan a szabályozási bizonytalanságot jelölték meg. Az egyes parlamentek és pénzügyi intézmények is szkeptikusak voltak az USA-ban, Európában pedig nagyon határozott elképzeléseket gyártottak arról, hogy a Librát csak egy jól kialakított szabályozás után engedjék szabadjára.

Néhány további nehézség miatt a 2020-as megjelenés is veszélybe került, de a fejlesztés még mindig gőzerővel folyik és a gépezet nem fog leállni: a Facebook világszerte 1,7 milliárd emberre szeretné kiterjeszteni pénzügyi szolgáltatásait és listáján 1500 további potenciális partner szerepel.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img