Kobe Bryant fotójával cryptojacking áldozata lehetsz

spot_img

Mint ismeretes, néhány nappal ezelőtt tragikus körülmények között, légiszerencsétlenségben életét vesztette Kobe Bryant, világhírű amerikai kosárlabdázó. A balesetben nem csak Bryant, hanem egyik kislánya, és 7 további ember is elhunyt. A kegyelettel mit sem törődve, cryptojacking kísérlethez használják Bryant háttérképnek szánt fotóit egy HTML kóddal, amivel kriptopénz bányászatra bírható a gépe azoknak, akik letöltik.

Az esetre a Microsoft Security Intelligence hívta fel a figyelmet, a Twitteren tették közzé felhívásukat:

A Microsoft szakemberei szerint a használt metódus az úgynevezett sztegonográfia, ebben az esetben ennek lényege, hogy egy file-ban elrejtenek egy másik file-t, így történhet meg, hogy egy látszólag ártalmatlan fotó letöltésével egy kódot is a gépünkre juttatunk.

Nem ez az első eset, nemrég Tylor Swift énekesnő egyik fotójában rejtették el a MyKingz néven ismert kriptopénzbányász botnet szoftverét. Ebben az esetben monero bányászat volt a cél, egy EXE file-t is tartalmazott a fotó, elindításával már meg is kezdődött a bányászat. Hasonló módszernek esett áldozatul Scarlett Johansson egyik fényképe is.

Nem csak azért célravezető hírességek fotóiban elhelyezni ezeket a szoftvereket, mert a felhasználók nem is sejtik mi történik, hanem azért is, mert a vírusírtók általában nem fedezik fel – még – ezt a megoldást. Ha szeretnéd jobban érteni a cryptojacking lényegét, iratkozz fel az ingyenes KriptoSuli leckesorozatunkra, tudj meg többet a kriptopénzpiac működéséről, többek között a kereskedésről is!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img