Multicoin Capital: akik nem bízzák a véletlenre

spot_img

A Forbes újságírója készített interjút egy sikeres kriptós befektetőcég, a Multicoin Capital két tulajdonosával. A jelenleg 100 millió dollárt kezelő alap, 20 különböző kriptós startupban rendelkezik részesedéssel és 11 féle kriptopénzzel kereskedik.

“A Zcash két éven belül semmit sem fog érni. Az Ethereummal való együttműködésük során le fogják másolni róluk az anonimitást lehetővé tevő technológiájukat és ezután már nem lesz rájuk szükség. Azt sem titkoljuk, hogy shortoljuk az XRP-t.

A kriptós közösségek olyanok, mint a vallási csoportok és folyamatosan csak azt hajtogatják, hogy higgy, higgy, higgy az adott coinban. Mi ezzel szemben mindig nagyon szkeptikusak voltunk. Ennek köszönhetjük, hogy az elmúlt két évben magasabb hozamot tudtunk elérni, mintha kizárólag bitcoinba, vagy egy TOP 10-ből álló portfólióba fektettük volna a pénzünket.”

A Multicoin 2019.10.31-én közzétett éves mutatója

A Multicoin vezetői 29 évesek, bevándorló családokban nőttek fel és 2008-ban, az egyetemi éveik alatt ismerkedtek össze. Mindketten érdeklődtek a technológia és a közgazdaságtan iránt, és különböző alkalmazások fejlesztésével kísérleteztek, amikor 2016-ban szembejött velük a blokklánc. Az ebben rejlő lehetőségek annyira magukkal ragadták őket, hogy úgy döntöttek saját vállalkozásba kezdenek.

2017 májusára sikerült meggyőzniük néhány befektetőt, ami 2.5 millió dollárnyi kezdőtőkéhez juttatta őket. Első befektetéseik remekül teljesítettek, az akkoriban szárnyaló Ethereumnak köszönhetően portfóliójuk értéke megduplázódott. Eközben a közösségi médiában is sikerült felhívniuk magukra a figyelmet. Hosszú elemzéseket tettek közzé, Twitteres követőtáboruk pedig lassacskán 36 000 főre duzzadt.

“Voltak, akik 1000 szavas esszékkel reagáltak az általunk feszegetett témákra.”

Az ismertség végül újabb és újabb befektetőket vezetett hozzájuk. Egy évvel az indulásuk után, az egykori PayPal alapító David Snacks is az ügyfelükké vált, portfóliójuk értéke pedig már meghaladta a 70 millió dollárt.

Miközben 2018-ban a bitcoin árfolyama 74%-ot esett, a Multicoin portfóliója csak 33%-os mínuszban volt, a jó ütemben megtett LTC, XRP és ETC shortjaiknak köszönhetően. A srácok legnagyobb befektetése a Binance Coin volt, amibe az általuk kezelt vagyon 15%-át fektették, jelenleg pedig a bitcoin árfolyamának növekedésére spekulálnak.

Elemzéseik során folyamatosan szemmel tartják a legalább 1000 BTC-t tároló walletek állapotát, ezek számának növekedéséből pedig arra következtetnek, hogy a bálnák is hosszú távú tartásra rendezkedtek be.

Amikor az elmúlt 3 év legfontosabb tanulságáról kérdezték őket, azt válaszolták, hogy szerintük csakis az aktív portfóliómenedzseléssel érhetőek el a kimagasló sikerek, a passzív megközelítést kockázatosnak tartják.

Ha te is csak rövidebb távon köteleznéd el magad egy coin mellett, kikérheted Discord csatornánk felhasználóinak és tapasztalt kereskedőinek véleményét is.

Alameda Research: a kriptopénz-kereskedés királyai

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img