70 milliárd dollár befektetést eszközöl a Tencent, többek között blokkláncba

spot_img

Európában, és az amerikai kontinensen kevéssé ismert, azonban Ázsiában komoly brand a Tencent, egy internet óriásról van szó. Ahogy sokan mások is, ők is a koronavírus-járvány, és az annak nyomában járó gazdasági visszaesés utáni időkre készülnek, ha úgy tetszik “előremenekülést” választanak, még szebb kifejezéssel élve: a jövőbe fektetnek.

Az egyik népszerű termékük, a WeChat itthon is ismerős lehet, ha máshonnan nem, akkor a tech hírekből, most azonban új vizekre eveznek, mintegy 500 milliárd jüant, vagyis bő 70 milliárd dollárt fordítanak arra, hogy új technológiákba fektessenek az informatika területén, többek között a blokkláncba.

Dowson Tong cégvezér elmondása szerint infrastruktúrába fektetnek, a szűkebb területek a blokklánc mellett a mesterséges intelligencia, a felhő alapú szolgáltatások, és a kiberbiztonság. A blokklánc kapcsán az sajnos nem derült ki, hogy pontosan mennyi tőkét szánnak erre a területre, ahogy az sem, hogy pontosan mik a céljaik, vagyis a fókuszuk.

Azt viszont megtudhattuk, hogy a már meglévő felhőszolgáltatásaikat kifejezetten rosszul érintette a járvány, pontosabban az általa okozott válság, az viszont megint titok maradt, hogy pontosan mely szolgáltatásaikat, és pontosan miért hozta nehéz helyzetbe az elmúlt pár hónap.

Az viszont biztos, hogy előre tekintenek, ugyanúgy, ahogy a kínai állam terveiben, úgy számukra is fontos a blokklánc, előbbi külön állami szolgáltatásokat is tervez a terület kapcsán. Nem ez az első alkalom, hogy a blokklánc felé fordul a Tencent, tavaly például saját számlázó rendszert indítottak, ami az elosztott főkönyvi adatbázist használja, sőt, már egy blokklánc alapú bank létrehozására is engedélyt kaptak.

A Tencent megjelenése a blokklánc iparban hasonló nagyságrendű ahhoz, hogy a Facebook saját kriptopézeket -is- tartalmazó platformot tervez, annak ellenére is, hogy innen -Európából, és az USA-ból- nézve ennek nincs akkora jelentősége és visszahangja.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img