Így reagált a kriptopiac a lángba boruló Amerikára

spot_img

Ma reggel arra ébredtünk, hogy ismét a lélektaninak számító tízezer dolláros határ felett jár a piac blue chipjének számító bitcoin, ám a mostani emelkedésnek könnyen lehet, hogy szomorú háttere van. Donald Trump elnök ugyanis bejelentette, hogy bevetné a katonaságot a tüntetők ellen, ha ez megtörténik, akkor még mélyebb káoszba süllyedhet az USA.

Persze nem lehetünk biztosak abban, hogy az elnök bejelentéséből származó bizonytalanság vezetett az emelkedéshez, az is könnyen lehet, hogy a március óta húzódó bikatrend áll a háttérben. Az mindenesetre biztos, hogy már a koronavírus-járvány következtében kirobbanó gazdasági válság kapcsán is sokan feltételezték, hogy a gazdasági bizonytalanság miatt emelkedik a bitcoin, lehet, hogy most is érvényesül ez a hatás.

A nemzetközi kriptopénz tematikájú, és általános gazdasági sajtót áttekintve mindenesetre azt látjuk, hogy a szaklapok és általában az újságírók összefüggést látnak. Így reagált többek között a Forbes, a szaksajtót szemlézve pedig visszaköszönt a felvetés a Cointelegraph hasábjain is.

Mindeközben a piac meghatározó személyiségei, többek között CZ, a Binance első embere is megszólalt az ügyben, ma közzétett egy GoFundMe kampányoldalt, ami Floyd családja számára gyűjt, illetve arról is beszélt, hogy a Bitcoin a “békés tüntetés”:

Megszólalt Brad Garlinghouse, a Ripple CEO-ja is, ám mélyebb gondolat helyett ő “csak” kifejezte részvétét a gyászolóknak:

Sőt, egyes források szerint maguk a tüntetők is emlegették a kriptopénzeket, mint alternatív megoldás a klasszikus állami berendezkedéssel szemben – legalábbis a pénz kapcsán -, hiszen sokan az állam felelősségét is látják a feketékkel szembeni rasszizmusban.

Érdemes megnéznünk BitBoy Crypto videóját, ő egyenesen “decentralizált tüntetéseknek” nevezte ami az országban történik, hangsúlyozva, hogy a rendszerrel szemben érzett bizalmatlanságnak nagy jelentősége van, illetve “mi vagyunk többen”, ahogy az utcákon nincs elég rendőr a tüntetések megfékezésére, úgy a világban sincs elég “JP Morgan” a Bitcoin megállítására.

Úgy tűnik rázós év 2020, reméljük, hogy a koronavírus-járvány, és a tömeges tüntetések után nem ér minket újabb hidegzuhany az év hátralévő hat hónapja során. Azt azonban már most látjuk, hogy a kriptopénzek “személyében” a világ kapott egy alternatívát az évezredek óta centralizált pénzzel szemben, lehet, hogy éppen ilyen traumákra van szükségünk ahhoz, hogy felfedezzük.

Mondd el egy komment formájában, hogy mit gondolsz az USA-ban kialakult helyzet, és a kriptopénzek kapcsolatáról!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img