A pénz megreformálása nem elég

spot_img

Megint hosszas Twitter monológba bocsátkozott az Ethereum alapítója és elsőszámú arca, Vitalik Buterin. A téma ezúttal a 2008-as pénzügyi válság és a jelenlegi válság közti eltérések voltak és az, hogy ez mit jelent a kriptopénzek számára.

Buterin szerint a Bitcoin egy olyan válságból született, ami alapvetően egy pénzügyi természetű volt: a 2008-as válság még arról szólt, hogy bankok és kormányok félrekezelték, túl- vagy alulszabályozták a pénzügyi piacokat és túl sok bankot mentettek meg, miközben túl sok pénzt nyomtattak ki.

Erre született a Bitcoin, ami Buterin szerint elsősorban egy pénzügyi eszköz.

Ezzel ellentétben a mostani, 2020-as globális válság már nem pusztán pénzügyi természetű. Ez egy járványból indult – Buterin megfogalmazása szerinti, episztemológiai válság.

Az episztemológia, vagyis ismeretelméleti válság alatt arra utal, hogy egyre nehezebben tudjuk eldönteni valamiről (pl. hírekről, információkról, statisztikáról), hogy igaz-e vagy hamis, miközben több oldalról, egymással versengő csoportok és médiumok próbálnak minket megvezetni.

Emellett a mostani egy olyan válság is, ami a túlzott kormányzati ellenőrzések felé viszi a világot.

Eközben a kriptopénzeket sem kerülték el a globális gazdasági trendek és nem bizonyult igaznak például, hogy a Bitcoin és a hagyományos pénzügyi eszközök teljesen különböző módon mozognának. Bizonyítékként ott van a márciusi közepi beesés, ami megegyezett az S&P 500 mozgásával.

Az sem bizonyosodott be, hogy a világ központi bankjainak gazdaságmentő pénznyomtatása feltétlenül inflációhoz vezetne, hiszen az inflációs mutatók lefelé, nem felfelé mennek.

“Igen, a pénznyomdák tényleg beindultak, de ez relatív apró része a folyamatoknak”

Buterin úgy gondolja, hogy ezek miatt ez a válság nem pusztán egy pénzügyi válság, ezért a kriptopénzek közösségének is tovább kell gondolnia a jelenlegi, a kriptókra pusztán protest pénzként tekintő hozzállását.

Példaként pont Changpeng Zhao, Binance CEO tweetjét hozta fel, aki az amerikai tüntetésekre reagálva azt mondta, hogy maga a Bitcoin egy békés tüntetés, protestálás.

https://twitter.com/cz_binance/status/1267353443800248320

„Pontosan ez az gondolkodásmód, amit most meg kell haladnunk – a pénz megreformálása nem elég!”

De ha ez a válság nem csak pénzügyi válság és a kriptopénzeknek is meg kell haladniuk a pénzügyi rendszer kritikáját, akkor hova tovább?

Vitalik szerint a megoldás a decentralizált alkalmazásokban és szervezetekben, valamint azok decentralizált kormányzásában rejlik. Az Ethereum például már nem csak egy alternatív pénz, az már túlmegy a pénzügyi kategóriákon. A decentralizáltság képest cenzúramentes pénzügyeket és cenzúramentes kommunikációt biztosítani. Ezek a folyamatok már elkezdődtek és erre épülnek a közösségek.

Buterin szerint a kriptós közösségnek szembe kell néznie ezekkel, hiszen a régi eszmék folyamatosan jelentőségüket vesztik, a frontvonalak mozognak és figyelmesnek kell lenni, hogy fel tudjunk készülni az új realitásokra.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img