Tovább terjeszkedik a Blockchange

spot_img

A Blockchange Kft. tavaly decemberben 11 budapesti és 2 vidéki automatával lépett be a hazai kripto ATM piacra. A kezdetek óta nyomon követjük a cég fejlődését, néhány héttel ezelőtt például éppen a kialakult koronavírus helyzet kapcsán kérdeztük őket terveikről. Akkor megtudtuk, hogy gépeiket a könnyebb hozzáférhetőség érdekében élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, drogériák és bevásárlóközpontok közelébe tervezik átköltöztetni.

Most, hogy a járványveszély elmúlni látszik, ismét ellátogattunk a Blockchange honalpjára, ahol örömmel fedeztük fel, hogy az eddig Budapesten, Nyíregyházán és Debrecenben működő ATM-jeiek mellett, Dunaújvárosban is sikerült üzembe helyezniük egy automatát. Ezzel kapcsolatban meg is kerestük a cég képviselőjét, aki elmondta nekünk, hogy a vírus okozta nehézségek ellenére, a járvány ideje alatt is folyamatosan és stabilan elérhető volt szolgáltatásuk, az ATM-ek költöztetése és az újak üzembehelyezése pedig folyamatosan zajlik a kereslet igényeihez igazodva.

“Az hogy a szolgáltatás még egy ilyen időszakban is elérhető volt, a kriptovaluták iránti bizalmat erősítette. Akinek hirtelen készpénzre volt szüksége és kriptovalutában volt megtakarítása, könnyedén átválthatta, nem kellett más tartalékokhoz nyúlnia. Folyamatosan biztosítva voltak mind a kripto, mind a készpénz készleteink, az ATM-ek így alternatív megoldásként szolgálhattak a készpénzfelvételhez, pénzküldéshez és a befektetéshez is.

A koronavírus miatt lejátszódó korrekció a kripto eszközök értékében jó beszállási lehetőséget biztosított a bizakodó befektetőknek, a kialakult tőzsdei mélypontokhoz képest pedig a Bitcoin biztosította az egyik legjobb megtérülési rátát. Az árfolyam visszatért oda, ahol az összeomlás előtt járt, ugyanakkor a korrekció alatti mélypontjához képest mintegy 250%-ot növekedett.

Az elmúlt két hónap tapasztalatai alapján úgy látjuk, hogy a szolgáltatás iránt az egész országon belül van igény, így a következő hetekben további helyszínekkel bővítjük ATM hálózatunkat, jellemzően a megyeszékhelyeken és azokon a forgalmas helyszíneken, ahol a legkritikusabb időszakban is volt kereskedelmi célú gyalogos forgalom, például a bevásárlóközpontokon belül, az élelmiszerüzletekhez közel eső területeken.”

Ha szeretnétek megtudni, hogy hol található a hozzátok legközelebb eső Blockchange kriptovaluta ATM, látogassatok el a cég honlapjára, ha pedig megnéznétek, hogy hogyan is működik egy ilyen masina, tekintsétek meg bemutató videónkat.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img