Dél-Koreában már egymillió jogosítvány a blokkláncon

spot_img

Úgy tűnik valóban dinamikus, sőt, talán folyamatosan gyorsuló ütemben terjed világszerte a blokklánc technológia, a Cointelegraph beszámolója szerint Dél-Koreában már egymillió gépjármű vezetésre jogosító okmány került fel egy blokkláncra. Ezáltal fizikai, papír, pontosabban műanyag forma helyett már tisztán digitális alakot öltve, megkönnyítve mind az állampolgárok, mint a hatóságok életét.

A PASS néven ismert okostelefon applikációra van mindössze szükség, ez tartalmazhatja mostantól jogosítványunkat, semmi mást nem kell magunknál tartanunk ahhoz, hogy legálisan vezethessünk autót. Az ázsiai ország lakói örömmel fogadták a lehetőséget, már egymillióan döntöttek úgy, hogy az innovációhoz fordulnak.

Ez az érték több mint három százaléka a vezetésre jogosultaknak az országban, összesen 32,6 millió ember rendelkezik jogosítvánnyal jelenleg. A tudományok minisztere nemgér, csupán 2019 szeptemberében bólintott rá az új megoldásra, igazán szép fejleményről van tehát szó, alig egy év alatt érték el az egymilliós, “lélektani” határt.

Különösen szép teljesítmény annak fényében, hogy a miniszteri döntés tavaly szeptemberben született, maga a rendszer viszont csak májusban indult. A rendőrség, az autópálya felügyelet, illetve három helyi telekommunikációs társaság együttműködésére volt szükség az induláshoz, ami úgy látszik jól sikerült.

Múlt hónapig már 27 jogosítvány kiállításra szakosodott központja alkalmazta a PASS applikációt, új, vagy megújítandó digitális vezetői engedélyek kibocsátására. A PASS app más blokklánc alapú megoldásokat is tartalmazhat, például az életkor ellenőrzését, így használható alkohol- és cigaretta vásárlásához is, korhatáros eseményekre való belépéshez egyaránt.

Egész egyszerűen fel kell mutatnunk az applikációban megnyíló QR kódot, ahogy azt a kriptopénz alapú vásárlásoknál is megszokhattuk.

Nem ez az egyetlen ország, ami digitális jogosítványokat vezet be, Ausztráliában is született már erről döntés, méghozzá 2018 során, az ottani eredményekről is be fogunk számolni, amint látunk részleteket. Fontos lépés ez is, hiszen a szavazás, pontosabban választás, logisztika, ellátási láncok, termék- és személyazonosítás után egy újabb terület, amit lassan de biztosan meghódít a blokklánc.

Ha szeretnéd jobban érteni a blokklánc technológia lényegét, iratkozz fel az ingyenes KriptoSuli leckesorozatunkra, néhány naponta kapsz emailben egy anyagot, amiből gyorsan és könnyen megértheted egy-egy téma lényegét. Szakértőink állították össze a leckéket számodra, áttekinthető, egy email végén az önellenőrzés célját szolgáló teszttel is ellátott információkról van szó. Ne maradj le az innovációról, kezdj el tanulni még ma!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img