Immár WordPress posztjaink is blokkláncra mehetnek

spot_img

Az újságírásban valós probléma a visszakövethetőség, könnyű belátni, hogy például egy cikk megjelenésének pontos időpontja sajtóperekben, szellemi tulajdonhoz kötődő vitákban, egyéb szituációkban is kritikus lehet. Most egy új WordPress plugin segítségével automatikusan felkerülhet egy anyag timestampje az Ethereum blokkláncra.

A timestamp, magyarul “időbélyeg” nem csak a publikálás pontos időpontjának meghatározásában, hanem a szerző azonosításában is fontos lehet, az említett okokból ez szintén kritikus. Egy újságírónak dicsőség, ha idéznek tőle, hivatkoznak rá, ha meglopják, az viszont számára is ugyanolyan bosszantó, mint bárki másnak.

Azért fontos ez a fejlesztés, mert a WordPress a CMS (Content Management System), vagyis a tartalom menedzsment piac bő hatvan százalékát uralja, ráadásul a weboldalak 37%-a ezzel az eszközzel készül, óriási súlya van az interneten. A plugin használata persze nem kötelező, opcionális kiegészítésről van szó, amit egy oldalhoz utólag kell illesztenie a karbantartóknak.

Az ujjlenyomat, vagyis hash, ami egy-egy cikkről készül a legutóbbi verzióját rögzíti, ezzel elkerülhetjük azt is, hogy valaki valamilyen céllal utólag belenyúljon az alkotásunkba. Az összes kripto kötődésű plugin itt látható, maga a WordProof, a szóban forgó plugin pedig itt.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img