A Gazprombank svájci ága már Bitcoint is árulhat és őrizhet

spot_img

A helyi pénzügyi felügyeleti hatóságoktól megkapta a működési engedélyét a svájci Gazprombank új szolgáltatása. Ennek keretében a Gazprombank hivatásos befektetőknek és pénzügyi intézmények számára kínál majd Bitcoin eladást és vételt, emellett letétkezelőként is működhet.

Egyelőre csak korlátozott számú vállalati és intézményi ügyfeleknek lesz elérhető a szolgáltatás, a pénzügyi felügyelet pedig rendszeresen monitorozza majd annak működését és eredményeit. A sikeres „próbaidő” után több befektető felé is megnyitható lesz a Bitcoin adásvétel és a letétkezelés.

A magántulajdonban lévő orosz Gazprombank Oroszország harmadik legnagyobb bankja. A belföldi érdekeltségeik mellett Európában két helyen, Fehérororszországban és a mostani hír kapcsán említett Svájcban van leányvállalatuk.

Svájcban már több Bitcoin letétkezelő és hivatásos eladó is működik. A Gazprombank felé támasztott szigorú követelményeket és a próbaidőt a bank múltja indokolhatta. A Panama Papers kapcsán 2016-ban megkezdett, majd két évvel később lezárult nyomozás eredményeképpen a hatóságok eltiltották a bankot új ügyfelekkel való szerződéskötéstől. Ugyanarról a svájci hatóságról van szó, aki most engedélyt adott a Bitcoin szolgáltatásokra. Az orosz bankról ugyanis akkor kiderült, hogy az azt megelőző évtizedben súlyosan megszegte a pénzmosással kapcsolatos törvényeket.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img