A Bitcoin nyerte az amerikai elnökválasztást

spot_img

A választással kapcsolatos bizonytalanságok ellenére, a Bitcoin eddig fantasztikus hetet tudhat maga mögött. Az árfolyam a heti mélypontnak tekinthető, hétfő délutáni 13 195 dollárról ma hajnalra egészen 15 950 dollárig emelkedett, ami 20%-os pluszt jelent a befektetőknek.

És hogy mire számíthatunk a továbbiakban? A november korábban már számos alkalommal bizonyult fordulópontnak a Bitcoin életében.

  • 2011: az első nagyobb bullrun 2011 nyarán ért véget. A 32 dolláros csúcspont után az árfolyam novemberben érte a korrekciós szakasz 2 dolláros mélypontját.
  • 2013: a következő bika piac csúcspontját a 2013 novemberi végi 1173 dolláros árfolyam jelentette. November elején még csak 200 dollárba került 1 BTC.
  • 2015: a globális Bitcoin kereskedési forgalom 80%-át bonyolító japán MtGox tőzsde 2014-es feltörése és csődje hosszú medve piacba taszította a BTC-t. A korrekciós szakasz végére 2015 novemberében, egy több mint 12 hónapig tartó, 200 – 300 dollár közötti ingadozó időszakot követően sikerült pontot tenni.

  • 2017: a Bitcoin először törte át a 10 000 dolláros határt.
  • 2018: az utolsó bika piacot követő összeomlásban, a Bitcoin a sokáig végső támasznak tekintett 6000 dollár alá zuhant.

Minden esély megvan rá, hogy jövőre már 2020 novemberét is hozzácsaphassuk a sorsfordító novemberek listájához, hiszen amint nemrégiben megírtuk, a napokban egy rendkívül fontos ellenállási szintet sikerült átlépnünk, ami technikai szempontból a közel 3 éve tartó medve piac végét jelentheti.

Mindezt pedig nem csak mi gondoljuk így, hanem sok más trader és befektető is. Az IntoTheBlock elemzése szerint, a 13 000 és 14 000 dolláros régióban nagyon sokan vásároltak maguknak Bitcoint. Az általunk is kiemelt 13 500 – 14 000-es zónában például 1 millió tárcába mintegy 763 000 BTC vándorolt, átlagosan 13 789 dolláros átlagár mellett. Ez arra enged következtetni, hogy ez a régió egy esetleges, rövid távú visszaesést követően erős támaszként segíthet majd megfékezni a további zuhanást.

Akár bekövetkezik ez a mini korrekció, akár nem, egyre közelebb kerülünk az ismeretlen vizekhez. 16 000 dollár fölött már csak alig néhány technikai szint fog támpontként szolgálni a kereskedéshez, ami megnehezíti a rövid távú spekulációt és hozzásegít ahhoz, hogy gyorsan elérjük a korábbi csúcsnak tekintett és sokak által figyelt 20 000 dolláros árfolyamot.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img