Bitcoinért is meg lehet venni a második legnagyobb bank által kibocsátott kötvényt

spot_img

A Kínai Építési Bank (CCB) a világ második legnagyobb bankja és hatodik legnagyobb vállalata. A világszerte több, mint 13 500 fiókkal rendelkező pénzintézet 3 milliárd dollár értékben fog kibocsátani egy új kötvényt, amivel éves szinten 0.75%-os hozamra tehetnek szert az abban lehetőséget látó befektetők.

A papírok péntektől válnak elérhetővé az érdeklődők számára, akik nem csak dollár, de Bitcoin ellenében is megvásárolhatják a kötvényeket. Az értékpapírok a CCB egyik leányvállalatán, egy malájziai tőzsdén keresztül kerülnek kibocsátásra, ami rendelkezik a hozzá beérkező kriptovaluta tranzakciók feldolgozását lehetővé tevő infrastruktúrával.

Kína az elmúlt évtizedben már több alkalommal is betiltott minden olyan tevékenységet, ami a kriptopénzek, köztük a Bitcoin üzletszerű felhasználására, kereskedésére, vagy az azzal való fizetések lehetővé tételére irányultak. A korlátozás alól kizárólag a magánemberek nem szervezett keretek között folyó, egymás között kötött megállapodásai jelentettek kivételt. A most bejelentett kötvénykibocsátás mindenképpen érdekes fejleménynek tekinthető az ázsiai ország hozzáállásában.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img