Távozó SEC elnök a bitcoinról

spot_img

Mi is gyakran hivatkozunk a SEC (Securities and Exchange Comission) szervezetére, bizony az USA gazdaságának, legalábbis pénzrendszerének fontos eleméről van szó, ők látják el az “őrzők” feladatát, árgus szemekkel figyelik a pénzvilág minden rezdülését. Most az év végén távozó elnökük mondta el, hogy mit gondol a bitcoinról.

Mielőtt rátérnénk Jay Clayton “búcsú gondolataira”, fontos megemlítenünk, hogy elnöksége alatt számos ETF (Exchange-Traded Found) kérelmet elutasított a SEC a bitcoin kapcsán, márpedig ettől az eszköztől sokat várt a piac.

Clayton azt is elmondta újságírói kérdésekre válaszolva, hogy nincs semmilyen különösebb “problémája” a bitcoinnal, az ETF-eket pedig egész egyszerűen azért utasították el újra és újra, mert úgy ítélték meg, hogy a kisbefektetők tömege számára túl nagy kockázatot jelentenének.

Egész egyszerűen azért látták túl nagynak a kockázatot, mert az ETF-ek az ő jóváhagyásuk után is még jelentősen szabályozatlanok lettek volna, az árfoylammanipuláció lehetőségén keresztül ez jelentett volna túlzott rizikót a befektetők számára.

Rátérve arra, hogy mi volt, és mi még mindig a SEC szakmai álláspontja annak kapcsán, hogy pontosan mi is a bitcoin, megtudhattuk, hogy nem tekintették security-nek, sokkal inkább fizetési rendszerként tartották számon.

A távozó elnök azt is hozzátette, hogy a jelen fizetési rendszerek “alacony hatékonysága” készteti az embereket arra, hogy BTC-t használjanak, meglátása szerint ez az elterjedés hajtóereje.

Az alacsony hatékonyság fűtötte emelkedés kapcsán azt is hozzátette, hogy “abból még fogunk látni többet is”, mármint az emelkedésből. Érdekes módon azonban az alacsony hatékonyság részleteit illetően nem árult el többet, nem utalt például a pénznyomtatásra, az aranytartalék hiányára sem.

Végül az is kiderült, hogy meglátása szerint ahogy egyre érettebbek lesznek a digitális fizetőeszközök, úgy fog egyre több szabályozás megjelenni körülöttük. Claytont 2017 januárjában nevezte ki Trump elnök, mostani lemondásáva az egyik leghosszabb ideig a SEC elnöki székét betöltő vezető.

Elemzők várakozása szeirnt a következő vezetés alatt a SEC jóvá fogja hagyni a bitcoin ETF kérelmeket, ezzel -újabb- jelentős löketet adva a piac fejlődésének.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img