Lézerszemek százezerig: új Bitcoin mém terjed a közösségi oldalakon

spot_img

Miközben a BNB tegnap közel 350 dollárig emelkedve, ajtóstul rontott be a TOP3 coin közé, a háttérben a bitcoin is átlépte az 56 000 dolláros árfolyamot. A nemzetközi közösségen belül órák alatt terjedt el az a mém, amivel a 100 000 dollár felé araszoló coin iránt érzett elkötelezettségüket kezdték el kifejezni a BTC szimpatizánsai.

A filmekben és rajzfilmekben a vörösen izzó szempár általában egy karakterben szunnyadó erő kitörése előtt látható. A bitcoin hívők profilképein feltünő ragyogás szintén azt jelképezi, hogy amit most látunk, az szerintük még csak a kezdet és a mindent elsöprő energiák előtörésére még csak ezután számíthatunk.

A mozgalomhoz több ezer magánember mellett, olyan az Egyesült Államokban ismert közszereplők is csatlakoztak, mint például a Teslát vezető Elon Musk, Cynthia Lummis kongresszusi képviselő, vagy éppen Michelle Phan, a világ első szépségápolással foglalkozó videó bloggere.

Habár biztonsági okokból személy szerint senkinek sem javasolnám, hogy a közösségi oldalakon a bitcoin megtakarításaival kérkedjen, aki mégis szeretné, ezen az oldalon egy fotó feltöltése, vagy egy rá mutató link beillesztése után pillanatok alatt lézerszemeket varázsolhat magának.

Ha szeretnél még több hírrel és elemzéssel találkozni, kövess minket a YouTube-on és a Discordon is.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img