Hajlandó bíróság elé állni a BitMEX volt igazgatója

spot_img

A múltkor beszámoltunk róla, hogy egy írással visszatért a kriptopénz közösségbe Arthur Hayes, a hírhedt BitMEX tőzsde volt igazgatója. Hayes azért tűnt el , mert tavaly a BitMEX kapcsán az amerikai árutőzsdei kereskedést felügyelő hatóság bíróság elé akarta őt állítani. A BitMEX éléről lemondatták, majd legalább fél évre eltűnt.

A BitMEX-ből azóta egy teljesen legálisan működő tőzsde lett, de Arthur Hayes-t továbbra is körözik az amerikai hatóságok, illegális derivatív tőzsde működtetése és egy csomó pénzmosás elleni intézkedés be nem tartása miatt.

A pár napja nyilvánosságra hozott bírósági iratok szerint Arthur Hayes kész feladni magát és megkezdeni az eljárását az Egyesült Államokban.

Mint kiderült, Hayes épp Szingapúrban tölti az idejét és február elején lépett kapcsolatba az amerikai hatóságokkal. Az is kiderült, hogy már kitűztek egy dátumot, amikor Arthur Hayes amerikai földre lép és aláveti magát az eljárásnak. Április hatodikán Hawaii-on szeretne megjelenni és a New York-i bírósággal a tárgyalásokat távúton kezdené meg.

Az eljárás alatt Hayes szabadon utazhatna Szingapúr és az Államok között és ha szükséges, akkor személyesen New York-ban vagy távúton is meg kell jelennie a bíróság előtt.

A bírósági iratok a másik BitMEX alapító, Ben Delo esetét is tárgyalták. A BitMEX egykori üzletfejlesztési igazgatója elutasította az önkéntes megadást, jelenleg pedig Bermudában bujkál. Az Egyesült Államok már megkezdte a kiadatási tárgyalásokat a szigetországgal.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img