Norvégia harmadik legnagyobb vállalata bitcoinba fektet

spot_img

A 180 éves múltra visszatekintő Aker ASA Norvégia harmadik legnagyobb vállalata. Az olaj és gázkitermelő egységek üzemeltetésével foglalkozó konglomerátum tegnap jelentette be, hogy létrehozta Bitcoinra fókuszáló ágazatát, a Seetee AS-t, ami rögtön egy 58 millió dolláros bitcoin vásárlással kezdte meg működését.

A közösség nyelvén fogalmazva hodlerek leszünk – kommentálták az 51 290 dolláros átlagáron beszerzett 1170 BTC megvételét.

Az Aker-t vezető Kjell Inge Rokke, aki egyébként az ország második leggazdagabb embere, egy részvényeseknek írt levélben fejtette ki, hogy miért döntöttek a beruházás mellett:

“A karrierem egy kis halászbárkán vette kezdetét, így nagyon büszke vagyok arra, amit az Aker élére kerülve eddig elértem. Partnerkapcsolataink révén az iparág meghatározóbb szereplőivé váltunk, azonban mint minden más óriásvállalat, egyszer mi is aprók voltunk. A legtöbb ilyen cég apróként is végzi. A nagyságuk elvakítja őket, lemaradnak és tönkremennek. Bármit megtennék azért, hogy az Akert az innováció élvonalában tartsam és felkészítsem a jövő kihívásaira.”

Rokke levele szerint a bitcoin számára nincs középút. Vagy dollármilliókat fog érni és a jövő pénzügyi rendszerének fontos alapjául fog szolgálni, vagy teljesen értéktelenné válik. Ő a BTC felemelkedésében hisz, és hogy a következő évtizedekben olyan meghatározó lesz, mint az internet 90-es évek óta tartó térnyerése.

“Nem rendelkezni vele jelenleg nagyobb kockázatot jelent, mint birtokolni.”

A most létrehozott Seetee az iparág ismert szereplőivel való együttműködés és a bitcoin fejlesztőinek támogatása mellett, a környezetbarát bányász technológiák elterjedését is támogatni fogja. A cég maga is ilyen tevékenység beindítását tervezi.

“A bitcoin segítségével azt az energiát, amit az előállítását követően nem lehet azonnal felhasználni, vagy eltárolni, hordozható pénzügyi eszközzé alakíthatjuk, amit később bárhol és bármire felhasználhatunk. A bitcoin egy gazdasági akkumulátor, amivel a világ egyes pontjain megszerezhető olcsó és korlátlanul rendelkezésre álló energiákat áttranszportálhatjuk a bolygó más szegleteibe.”

Az Aker ASA levele hosszan ecseteli a Bitcoinra épülő Lightning Network azonnali és szinte ingyenes mikrotranzakcióiban rejlő lehetőségeket is. A teljes szöveg itt érhető el.

Tegnap írtunk arról, hogy az Egyesült Államok nagyvállalatai után, egy hongkongi tőzsdén jegyzett kínai cég is felvállalta a vezető kriptovalutában szerzett kitettségét. Ezzel kapcsolatban utólag a legnagyobb kriptotőzsde, a szintén kínai hátterű Binance igazgatója úgy fogalmazott, hogy tudomása szerint már sok hasonló vállalat létezik az ázsiai országban, csak többségük az esetleges állami szankcióktól tartva egyelőre nem veri nagy dobra, hogy tartalékainak egy részét bitcoinba fektette.

Ha szeretnél a kriptopénzekről beszélgetni, csatlakozz a Discord csatornánkhoz, további hírösszefoglalókért pedig kövess minket a YouTube-on.

Több amerikai nagyvállalat után egy kínai cég is bitcoinra váltotta készpénz tartalékait

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img