Fontos partner repíthette új csúcsra a VeChaint

spot_img

Hatalmas rallyba kezdett az elmúlt napok során a VeChain, április tizedikén még a 15 centes álomhatárt is megközelítette, 0,149 árral. Persze egy bull run, különösképp az alt szezon során szinte kivétel nélkül minden emelkedik, a VET esetében azonban szerepe van a sikerben egy újabb fontos partnernek is. A Salesforce blokklánc szolgáltató után nézett, a VeChain-re esett a választása.

Itthon talán kevésbé ismert, az amerikai piacon azonban óriási jelentősége van a CRM (Customer-Relationship-Management) piacon az 1999-ben alapított vállalatnak. A tavalyi bevételük meghaladta a 17 milliárd dollárt, ebből is jól látszik, hogy komoly szereplőről van szó.

Felhő alapú szolgáltatást, pontosabban Sofware-as-a-Servies (SaaS) platformot nyújtanak, a segítségükkel könnyebb lehet az ügyfeleinkkel, illetve a potenciális partnereinkkel is a kapcsolattartás. Nemrég náluk is megszületett a döntés, miszerint a blokklánc technológiát kívánják alkalmazni a folyamataik átláthatóbbá tételére, és a biztonság növelése érdekében, azonban saját fejlesztés helyett a VeChain Blockchain-as-a-Service (BaaS) szolgáltatására esett a választásuk.

Most pedig vessünk egy pillantást az árfolyamra, jól látszik, hogy az elmúlt hónapok óriási emelkedést hoztak, ahogy a bevezetőben is említettük, egy alt szezon során ez nem nagy meglepetés. Ám nem a Salesforce az első komoly partner a VeChain életében az elmúlt hónapok során, így okkal feltételezhetjük, hogy ennek is van szerepe a növekedésben.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a VeChain úgynevezett dual token rendszerben dolgozik, vagyis két külön kriptopénz “él” a modelljükben. Az egyik a VET, amivel értéket fejezünk ki, a másik a VTHO, amivel a tranzakciókat finanszírozhatjuk, ahogy például az Ethereum platformon a GAS-nak is ez a szerepe. Jól látszik, hogy az elmúlt három hónap során a VTHO is jelentős emelkedésen ment keresztül, ismét csak az alt szezon, illetve a rendszer növekvő terhelése miatt:

Elemzők szerint a VET számára az ötven cent, sőt, az egy dolláros ár is elképzelhető, hosszabb távon, a mostani cikluson túl pedig -a ciklus végi visszahúzódás után- akár a két-három dolláros árat is reálisnak látják sokan. Ha most szeretnél VeChain-t vásárolni, mi a Binance használatát javasoljuk.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img