BlackRock CEO: a kriptopénzekből remek eszközosztály lehet

spot_img

A hétvégi visszahúzódásnak vannak ésszerű magyarázatai, legalábbis ha van valami, ami biztos, akkor az az, hogy a bull runnak még nincs vége. Az okokról a mai nap folyamán beszámolnak kollégáink, addig is azonban egy örömteli hír a borús hétvége utánra: a BlackRock első embere azt mondta, hogy remek eszközosztály lehet a kriptopénzekből.

A chariman pozíciót ellátó társalapító, Larry Fink egy interjúban tett említést a kriptopénzekről, ekkor hangzottak el a kedves szavak. Így ha valakinek még van kétsége annak kapcsán, hogy a mainstream ismertség és elismertség felé tartunk, pontosabban száguldunk, akkor a világ egyik legnagyobb befektetési alapjának első embere minden bizonnyal meggyőző.

Persze a lenti CNBC interjúban más is elhangzik, többek között az, hogy a szakember nem gondolja, hogy a pénzt kiválthatják a kriptopénzek, ahogy az is, hogy azért nem túl hosszú az a szakasz egy ügyféllel folytatott beszélgetés során, amiben a kriptopénzeket illeti.

Sőt, azt is hozzátette, hogy azért még nem látja a széleskörű érdeklődést az intézményi befektetők, cégek körében. Sokkal gyakrabban, sokkal többet kerül elő a klímaváltozás kérdése, és az, hogy miként készülhetnek erre az ügyfeleik, ahogy az -államháztartási- deficit is fontos kérdés ezeken a találkozókon.

Az interjú ezzel végéhez is érkezett, a tanulság az, hogy egy olyan ember, mint a több ezer milliárd dollárnyi befektetést kezelő BlackRock vezére találkozik már ugyan kriptopénzekkel, még az ügyféltalálkozókon is felmerül a téma, azonban egyelőre nincs a fókuszában, sőt, még ahhoz közel sem.

De ami késik, az nem múlik, ha most szeretnél kriptopénzeket vásárolni, mi a Binance használatát javasoljuk.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img