Hamarosan vulkánokból nyert energiával bányászhatják a bitcoint Salvadorban

spot_img

El Salvadorban tegnap törvényes fizetőeszközzé vált a BTC. Habár mind a Bitcoin, mind a pénzügyek történelmében meghatározó lépésről volt szó, az ország miniszterelnöke ezzel kapcsolatban nem a nemzetközi médiának, például a Bloombergnek, vagy egy amerikai tévécsatornának adta az első interjúját, hanem a nemzetközi bitcoin közösség tagjainak.

Nem sokkal azelőtt, hogy Salvador szenátusa megszavazta volna a bitcoint legalizáló javaslatot, az ország elöke, Nayib Bukele csatlakozott egy élő inernetes beszélgetéshez.

A Twitter hang alapú platformján (Spaces) folyó diskurzusban éppen a törvény egyes pontjait elemezte egy ismert szakértő, amikor a váratlanul betoppant Salvador vezetője is, aki készséggel válaszolt az itt elhangzó kérdésekre. A chat mérete a beszélgetés ideje alatt több mint 22 000 fősre bővült.

Az elnök nyilatkozatából többek között megtudhattuk, hogy:

  • A bitcoin bevezetésének két fő célja, hogy befektetői tőkét vonzanak az országba és hogy segítsék a külföldön élő Salvadoriak otthon maradt rokonait. Jelenleg az ország GDP-jének nagyjából negyedét az USA-ban élő emigránsok által hazaküldött pénz teszi ki, ezekért a nemzetközi utalásokért viszont sokszor 10%-ot is meghaladó jutalékot kell kifizetnie az embereknek. A bitcoinnak köszönhetően ezek a tranzakciók a jövőben gyakorlatilag ingyenessé fognak válni.
  • Annak, aki legalább 3 bitcoin értékű megfelelő üzleti befektetést hajt végre az országban, állandó tartózkodási engedélyt fognak biztosítani. Ezt nem a bitcoin mostani árfolyama szerint kell értelmezni, hanem mindig 3 BTC-t fog jelenteni.
  • Salvador létre fog hozni egy befektetési alapot, ami 150 millió dollár értékű bitcoinnal fog rendelkezni. Ez egyfajta forgótőke lesz, ami a bitcoinos fizetési rendszer zökkenőmentes működését fogja segíteni, tehát nem államkincstári tartaléknak szánják. Az elnök hangsúlyozta, hogy nem az ország hivatalos fizetőeszközének számító dollárral szemben vezetik be a bitcoint, hanem egy amellett létező, alternatív lehetőségnek szánják
  • Habár lesz egy hivatalos, Salvador által kibocsátott bitcoin tárca alkalmazás, bármilyen lightning network kompatibilis wallettel be lehet csatlakozni a rendszerbe.
  • Az elnök arról is beszélt, hogy Salvador a bányászok számára is vonzó lehetőség lehet, mert az országban kedvezőek a feltételek a természetes hőenergiák kinyerésére. Habár ezt akkor nem részletezte (a törvény megszavazása miatt nagyjából ezen a ponton ki kellett lépnie a beszélgetésből), de a nap folyamán közzétette, hogy konzultált az állami hőerőműveket felügyelő mérnökökkel, akik szerint a vulkánok közelében működő telepeken olcsón és 100%-osan megújuló energiák formájában lehetne biztosítani a bitcoin bányászat feltételeit, ezért megkezdik egy ezzel kapcsolatos tervezet kidolgozását.

Néhány perccel az elnök által adott interjú után, a salvadori szenátus megszavazta a bitcoint legális fizetőeszközzé tevő törvényjavaslatot. Ennek kihírdetésekor az egyik képviselő egy rövid, angol nyelvű üzenetet is küldött a nemzetközi Bitcoin közösség számára, ösztönözve őket arra, hogy legyenek nyitottak a hazájában történő befektetésekre.

“Bitcoin tulajdonosok, szerte a világban. Eljött a cselekvés ideje. Mi már készen állunk, megtettük amit kellett. A labda most már a ti térfeleteken pattog.”

A napokban a magyar parlament is megszavazott egy, a kriptovalutákat is érintő törvényjavaslatot

A parlament megszavazta a kriptovaluták kedvezőbb adózását is magába foglaló törvénycsomagot

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img