Az Animoca Brands 65 millió dolláros befektetést szerzett az Ubisoft vezetésével, ezzel is tovább nő az NFT gaming piaca

spot_img

A metaverse növelését megcélzó kripto játék stúdió ezzel több mint kétszeresére növelte jelenlegi értékelését.

Az Animoca Brands lehet az egyik legnagyobb nyertese a növekvő NFT-piacnak, hiszen már korán beszállt olyan cégekbe mint a Dapper Labs, az OpenSea és az Axie Infinity készítője, a Sky Mavis, pontosan azelőtt, hogy ezen cégek bármelyike hatalmas sikert aratott volna. Most az Animoca több mint megkétszerezte saját értékelését egy új finanszírozási körrel, ami alig néhány hónappal az előző után érkezett.

Ma a hongkongi székhelyű cég bejelentette legújabb 65 millió dolláros finanszírozási körét, amely összesen 2,2 milliárd dollárra értékeli – ez erős növekedés ahhoz az 1 milliárd dolláros értékhez képest, amit a júliusi befektetési körben került megállapításra. Az év elején az Animoca 138,88 millió dollárt vonzott két részletben olyan befektetőktől mint a Coinbase Ventures és a Samsung.

Mire kellett a befektetés?

Yat Siu, az Animoca Brands ügyvezetője elmondta, hogy nem a feltétlenül arról van szó, hogy kellett volna nekik a pénz. A cég azonban további érdeklődést tapasztalt olyan leendő befektetők irányából, akik fontos piaci részt vevők, mint például a Ubisoft és a Com2us mobil játék fejlesztő, s úgy döntött a befektetésen keresztül szövetségeket tud kiépíteni a hagyományos játék világ nagy szereplőivel.

„Bár ez enyhe prémium volt a legutóbbi értékelésünkhöz képest, nem az értékelésről szólt ez a befektetési kör. Arról volt szó, hogy az embereket bevonjuk és új szövetségeket kössünk a megfelelő partnerekkel” – mondta Siu. „Határozottan biztosíthatom a befektetőket, hogy még nem költöttük el minden pénzünket” – tette hozzá nevetve.

Siu szerint az Animoca Brandsbe való befektetés bizonyítja, hogy a játékóriás „túl van a flörtölés szakaszán”, és „végre meghúzta a ravaszt”. Azt mondta, hogy az Animoca a Ubisoft-lal és a Com2us-szal fog együttműködni a jövőbeni NFT-központú projekteken, és úgy véli, hogy ez lesz a kezdete az Ubisoft aktívabb befektetéseinek a kripto területén.

„Azt hiszem, hogy nem ez lesz az utolsó befektetésük, ami szintén pozitív, mert ez azt jelenti, hogy most több dolgot akarnak kipróbálni és növekedni a piacon” – mondta Siu. „Ez meghatározó jel a többi klasszikus játékfejlesztőnek is. Azt fogják mondani: „Várj, a Ubisoft ezt csinálja? Akkor el kell kezdenünk ezt nekünk is komolyan venni.”

Siu nyilatkozata Amy Wu, a Lightspeed Venture Partners partnerének legutóbbi megjegyzéseit visszhangozza, aki azt írta a Twitteren, hogy „minden nagyobb játékkiadó vizsgálja a blokkláncot”. Elmondta, hogy az Ethereum-alapú Axie Infinity játék iránti érdeklődés közelmúltbeli megugrása, amely több mint 2,5 milliárd dollár értékű NFT kereskedési mennyiséget termelt, „beindította a játékgyártók fantáziáját”.

A Ubisoft jelentős előrelépést mutat a versenytársaival szemben a blokklánc játékok feltárásában, azonban ennek ellenére az Animoca befektetés az első nyilvánosságra hozott közvetlen tőkeinjekciója egy kriptovállalatba. Az Animoca 65 millió dolláros körének további befektetői közé tartozik a Sequoia China, a Liberty City Ventures, a Dragonfly Capital és a Tron alapítója, Justin Sun.

Az Animoca Brands mára több mint 100 vállalatba fektetett be, és továbbra is aktívan folytat további beruházásokat, mondta Siu, többek között a játékokon túlmutató vertikumokban is.

Az Animoca további befektetései közé tartoznak a Solana-alapú NFT avatar/játékprojektek, a Star Atlas és az Aurory, valamint a Jambb NFT piactér és a Calaxy közösségi alkalmazás.

Az Animoca a metaverse játék, a The Sandbox kiadója is – amely nemrégiben bejelentette, hogy együttműködik a rapperrel és az NFT-rajongó Snoop Dogggal –, valamint ők publikálják az F1 Delta Time-ot és más blokklánc alapú játékokat.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img