A JPMorgan szerint az inflációs aggodalmak okozzák a bitcoin ár ugrását nem pedig az induló ETF-ek.

spot_img

A JPMorgan stratégái szerint az újonnan induló BITO, bitcoin ETF iránti hatalmas érdeklődés egy hét múlva lecsenghet.

A ProShares Bitcoin Strategy tőzsdén kereskedett alap (ETF), a BITO keddi elindítását követően minden idő második legjobban nyitó ETF-e lett, de a JPMorgan Chase stratégái úgy vélik, hogy az árfolyam ugrás fő mozgatórugója az inflációval kapcsolatos befektetői aggodalom.

A JPMorgan úgy véli, hogy mivel az arany az elmúlt hetekben nem reagált a növekvő költség-nyomással kapcsolatos aggodalmakra, a bitcoin megújult szerepe, – a befektetők szemében jobb fedezet az inflációval szemben – a jelenlegi bikafutam fő oka. A csapat kiemelte, hogy az arany ETF-ekből a bitcoin alapokba történő átcsoportosítás szeptember óta egyre gyorsul, és ez generálhatja a bitcoin bikás kilátásait az év végéig.

A JPMorgan stratégái, a Purpose Bitcoin ETF (BTCC) kanadai bevezetését követő első hét utáni csökkenő érdeklődését hozták fel példának, miszerint a BITO körüli kezdeti hype is elhalványulhat egy hét után.

A JPMorgan megjegyzései más, hagyományos pénzügyekben jártas szakemberek véleményével is egybecseng. Carl Icahn milliárdos befektető a bitcoint az infláció elleni nagyszerű fedezetként dicsérte, és szerinte a következő piaci válság a láthatáron van.

Bill Winters, a Standard Chartered brit bank vezérigazgatója nemrég megjegyezte, hogy kezd elmúlni a hosszú, alacsony inflációs időszak, és hozzátette, hogy “teljesen ésszerű, ha az emberek alternatívát akarnak a fiat valutával szemben”.

További hasznos információkat, piaci elemzéseket, kereskedési és bányászattal kapcsolatos tippeket a discord szerverünkön és a youtube csatornánkon találtok.

/cointelegraph, bitcoin news/

Minden idők második legnagyobb forgalmával nyitott az első Bitcoin ETF

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img