Michael Saylor 220 000 pénzügyi tanácsadó bitcoin ajánlását várja

spot_img

Az első (széles körben is elérhető, NYSE-n jegyzett) ETF megjelenése történelmi mérföldkő a bitcoin életében. Elsősorban azonban nem azért, mert a mostani futures, és a majdani spot ETF-en keresztül jelentős mennyiségű friss tőke érkezhet a piacra. Legfőképp azért, mert gyökeresen átalakíthatja a bitcoinhoz való viszonyulását a mainstream világnak.

Most már nem, legalábbis nehezebben lehet azt mondani, hogy ez a bűnözők pénze, hiszen a szüleink épp ezt veszik a tőzsdén, amit az állam felügyel. Michael Saylor szerint tengernyi tanácsadó fogja hamarosan a kriptopénzt is kínálni.

Friss tweetjében egészen pontosan 218 000 pénzügyi- és befektetési tanácsadóról ír, akik szerinte hamarosan könnyen lehet, hogy bátran ajánlják majd a bitcoint is ügyfeleik számára. Azért lehet ennek óriási jelentősége, mert ezek a tanácsadók állítólag mintegy száztízezer milliárd dollárnyi tőke felett diszponálnak, pontosabban ekkora pénztömegre lehet hatásuk.

Ami azt illeti, a Wall Street Journal valóban arról írt nemrég, hogy a Bitwise kutatása szerint a professzionális pénzügyi tanácsadók 81%-a nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt év során kapott érdeklődést ügyfeleitől a kriptopénz befektetés lehetőségeit illetően. A Crypto Potato cikke is tanulságos, egy élet- és egyéb biztosításokkal, befektetésekkel foglalkozó cég vezetőjét idézik, Ben Cruikshank szerint:

A pénzügyi tanácsadóknak ki kell szolgálniuk az ügyfeleik igényeit, még akkor is, ha kényelmetlenül érzik magukat.

Bár ezek a pénzügyi tanácsadók, és a mögöttük álló cégek még legfeljebb a Bitcoin futures ETF-et kínálhatják, közvetlen bitcoin befektetést (még) nem, ezért mindezt fenntartásokkal kell kezelnünk. Az azonban kétésgételen, hogy adott egy trend, a következő évek során egyre több és több “kapu” nyílik meg, ami bitcoin befektetésre ad lehetőséget emberek milliói, tízmilliói számára.

Egy részük élni is fog ezekkel a lehetőségekkel, megtakarításokból származó dollár tíz- és százmilliók, netán milliárdok áramlanak hamarosan a bitcoinba, magánbefektetőktől, tanácsadókon keresztül. Ha most szeretnél bitcoint, vagy más kriptopénzeket vásárolni, mi a Binance használatát javasoljuk.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img