Mozgalmas szerda este várhat a bitcoinra

spot_img

Nagy kilengéseket hozhat a mai nap. Az amerikai jegybank elnöke magyar idő szerint este 8 órakor tart sajtótájékoztatót, ahol várhatóan további utalásokat tesz majd arra, hogy milyen konkrét intézkedésekkel tervez fellépni a magas infláció ellen. Mivel döntése a dollár révén a globális gazdasági folyamatokra is hatással lehet, a nyilatkozat hangvétele minden piac, így a kriptók számára is meghatározó lehet.

Ugyancsak az esti órákban fog sor kerülni a 1.5 milliárd dolláros bitcoin kitettséggel is rendelkező Tesla, illetve holnap egy másik óriásvállalat, az Apple negyedéves pénzügyi értékelőjére. Ezek azért említést érdemlő események, mert ez a két társaság teszi ki az amerikai részvénypiaci index 9%-át, így a velük kapcsolatos pozitív, vagy negatív hírek önmagukban is képesek lehetnek a tőzsdéket megmozgatni. Múlt héten a náluk jóval kisebb Netflix beszámolója okozott számunkra is érezhető felfordulást.

Tegnap este egyébként a Microsoft is közzétette legfrissebb adatait. A cég a befektetőinek tartott tájékoztatón a kedvező eredmények ismertetése mellett (18.8 milliárd dolláros nyereség az utolsó 3 hónapban) egy olyan kijelentést is tett, hogy a vállalat szerint “a metaverzum lesz az internet következő hulláma”. Tekintettel arra, hogy ebben az ágazatban számos kripto startup végez fejlesztéseket, az összefonódó jövőkép némiképp kedvező előjelnek tekinthető.

Ugyancsak a nagyvállalatok bejelentéseihez kapcsolódik, hogy tegnap a Youtube igazgatója is utalt rá, hogy már vizsgálják az NFT-k támogatásának a lehetőségét. Múlt héten a Facebook és az Instagram háza tájáról szivárogtak ki hasonló hírek.

Ami a kriptopiacot illeti, a bitcoin a hétfői 33 000 dolláros mélypontról magas vásárlási forgalom mellett volt képes 37 000 dollár fölé emelkedni. A tavaly nyári korrekció után tehát a harmincezres régió alján ismét érezhető kereslet mutatkozott a BTC iránt.

Ez annak fényében talán nem is annyira meglepő, hogy több neves, százmilliós, vagy milliárd dolláros bitcoin kitettséggel rendelkező befektető vásárlási átlaga nem sokkal ez alatt a szint alatt mozog. Rövid távon azonban valószínűleg mégsem  ez, hanem a jegybankelnök ma esti beszédének hangvétele döntheti el, hogy az előttünk álló időszakban miként alakul majd a bitcoin árfolyama.

Emellett még egy olyan külső, nem a kripto iparághoz köthető tényező lehet, ami váratlan és heves elmozdulásokat idézhet elő az árfolyamokban, ez pedig nem más, mint a szomszédos Ukrajna és Oroszország esetlegesen tovább eszkalálódó konfliktusa. Az orosz hadvezetés novemberben kezdett ismét nagyobb csapatösszevonásokba a két ország határán, mostanra pedig már az Egyesült Államok is csatlakozott a diplomáciai adok-kapokhoz, ami egyes elemzők szerint akár háborúhoz is vezethet.

Azzal kapcsolatban, hogy ez milyen hatással lenne a kriptovalutákra, nem szeretnék találgatni, de a történelem tanulságai szerint a kockázatos befektetések ilyen időszakokban nem szoktak jól teljesíteni. Amire viszont egy háborús fenyegetettség kapcsán mindig érdemes lehet odafigyelni, az az arany, ami jelenleg is egy lassan araszoló, de felfelé tartó pályán mozog.

A grafikon éppen november 4-én, az orosz csapatokat felfedező műholdas felvételek megjelenése után mutat egy hirtelen kitörést, ami után az árfolyam ugyan vissza is korrigált, de azóta is emelkedő pályán mozog. Aki szeretne némi arany kitettségre is szert tenni, az a Binance PAXG tokenizált arany párján is megteheti, igaz mivel ezt általában kevesebben tradelik, érdemes kétszer is ránézni az order bookra, mielőtt feladnánk a vételi, vagy eladási megbízásainkat. Az árfolyamban olykor akár már egy pár ezer dolláros piaci áron végrehajtott (market) ügylet is több dolláros kilengéseket okozhat.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img