Egy évvel a tiltás után Kína ismét a bitcoin bányászat élmezőnyében

spot_img

Kínában tavaly március és június között tiltották be a bitcoin bányászatát. Az ország korábban a világ legnagyobb kitermelőjének számított, köszönhetően az esős évszakokban szinte korlátlan mértékben rendelkezésre álló olcsó vízenergiának, ami rendkívül költséghatékonnyá tette az itt működő farmok üzemeltetését.

A tiltást követően a legnagyobb kínai bányacégek más országokba helyezték át a székhelyeiket, az innen érkező bányászkapacitás pedig gyakorlatilag a nullára esett vissza. Ezért is ért sokakat meglepetésként a Cambridge Egyetem friss felmérése, ami szerint a kínai bányászat ismét visszatért a világ élvonalába.

Bitcoin bányászat földrajzi eloszlása

Az egyetem egyik tanszéke 2019 óta vizsgálja a bányászat földrajzi eloszlását, amit egy erre kidolgozott metodika alapján próbálnak megbecsülni. A projekt két napja frissített honlapja szerint Kína jelenleg 21%-os részesedéssel rendelkezik a globális kapacitásból, amivel az Egyesült Államok (37%) után ő a világ második legnagyobb kitermelője.

A jelek szerint az óriási bányász létesítmények helyét kisebb, underground stílusban működtetett farmok tömegei vehették át. Tekintettel arra, hogy a bányászat energiaigényes volta miatt még az ilyen helyeket is könnyen felfedezhetnék a hatóságok, feltételezhető, hogy ezek nagyobb földrajzi területen szétszórodva helyezkednek el, és így kerülik el, hogy egy adott körzet kiugró fogyasztásával felhívják magukra a figyelmet.

Az, hogy az állami tiltás ellenére Kína ismét ilyen arányú részesedéssel van jelen a kitermelésben, a Bitcoin ellenálló képességének a bizonyítéka. Működését még egy állami szintű tiltás sem tudta ellehetetleníteni.

Az pedig ugyancsak árulkodó, hogy a bányászati kapacitás folyamatos növekedése továbbra is annak a bizonyítéka, hogy a bányászok folyamatosan fejlesztik a saját gépparkjaikat, mert bíznak a hálózat jövőjében és a bányászat, mint gazdaságos üzleti tevékenység folytatásában.

Bitcoin bányászati kapacitás növekedése. A grafikonoin jól kivehető a 2021-es kínai tiltás után tapasztalt visszaesés.

A Cambridge Egyetem felmérése szerint Magyarország részesedése a globális Bitcoin bányászatból jelenleg 0.03%-ra tehető.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img