3700 forintot ér, ha elvégzed a Revolut kriptós kvízeit

spot_img

Idén júniusban indította el a Revolut a kezdőknek szánt kurzusait az alkalmazáson belül. Tulajdonképpen két rövid kvízről van szó, amelyekhez tartoznak magyarázó videók és pár perc alatt bárki könnyedén elvégezheti azokat.

A hazai Revolut felhasználók a „A kriptovaluták alapjai” c. kurzus sikeres elvégzéséért 1200 forint, a „Polkadot” kurzus után pedig 2500 forint értékű DOT tokent kapnak.

A két kvízhez így tudsz hozzáférni: Nyisd meg az appot, kattints a „Kriptopénzek” fülre, majd görgess le a Learn & Earn csempéig. Itt találod meg a két kurzust, amit a Polkadot csapatával közösen állított össze a Revolut.

A kvízek kapcsán a Revolut elmondta, hogy bevezetésük óta, egy hónap alatt 32 országból 1,5 millióan végezték el azokat. Azt is megtudtuk, hogy a jövőben még több hasonló kvízt szeretnének indítani.

/fintechzone/

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img